Mit csináljunk a használt sütőolajjal?
Mit csináljunk a használt sütőolajjal?

Már egyetlen csepp növényi olaj vagy állati zsiradék is nagy mennyiségű vizet tud elszennyezni, ezért nagyon fontos, hogy még véletlenül se kerüljenek a lefolyóba. De akkor mit kezdjünk a használt sütőolajjal?

Szerencsére egyre több helyen, benzinkutaknál és néhány üzletlánc áruházaiban is van már lehetőség a használt konyhai olajok és zsiradékok leadására, azonban még mindig kevesen élünk a lehetőséggel. Ezen lehetőségek mellett már többször beszámoltunk arról is, hogy miért fontos a sütőolaj megfelelő kezelése, és arról is, milyen előrelépések történtek ezzel kapcsolatban idehaza.

A használt sütőolaj és sütőzsiradék lebontása során a mikroorganizmusok nagy mennyiségű oxigént használnak fel, így oxigénhiányossá teszik a vizet. Egy csepp olaj biológiai lebontásához 5 dm3 víz teljes oxigéntartalma szükséges. Forrás: nkp.hu

A sütőolaj begyűjtésének történetében most újabb mérföldkő lehet, hogy a Biotrans Kft. által indított a „CseppetSem!” program népszerűsítésében már a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) is részt vesz.

Az együttműködésről szóló közlemény szerint a MaVíz egyik kiemelt célja, hogy Magyarország vízbázisai mentesüljenek a háztartásokban keletkező, eddig nagyrészt a csatornába kerülő sütőolaj- és zsírszennyezésektől. Ez ugyanis elősegíti a közszolgáltatások magas színvonalú biztosítását, valamint a szolgáltatók üzemeltetési költségeinek csökkentését.

Magyarországon mintegy 25 ezer tonna használt étolaj keletkezik a háztartásokban éves szinten. Ehhez képest tavaly csupán 550 tonnát gyűjtöttünk be, ami szinte elenyésző mennyiség. Pedig az olaj begyűjtésével nem csak a vizeket óvjuk: egyetlen liter újrahasznosított étolajjal több száz kilométernyi autózással egyenértékű szén-dioxid kibocsátástól mentesítjük a Földet.

A 2020. októberében indult „CseppetSem!” program keretében mára 860 településen csaknem 1500 gyűjtőpont létesült, melyeken a használt sütőolaj mellett a használt sütőzsiradék, kókuszolaj és pálmaolaj is leadható. Az anyagokat bármilyen műanyag palackban vagy befőttesüvegben átveszik.

A programban összegyűjtött olajok 100%-ban újrahasznosításra kerülnek. Részben biodízel, részben elektromos energia előállítására felhasználható biogáz készül belőle. Ezzel párhuzamosan a Biotrans Kft. az összegyűlt mennyiség alapján méltányos anyagi visszatérítést ad a településeknek, mellyel lokális célokat vagy helyi intézményeket, civileket támogathatnak, így nem csak körforgásos gazdaság fejlődése, hanem közösségformáló és támogató célok is előtérbe kerülnek. (MTI)

search icon