Az Aldi egyes üzleteiben leadható a használt étolaj
Az Aldi egyes üzleteiben leadható a használt étolaj

A Magyarországon keletkező évi mintegy 25 000 tonna használt háztartási étolajnak csupán 2%-a, azaz körülbelül 500 tonna kerül begyűjtésre. A használt sütőolaj jelentős környezetterheléssel bír: a talajba jutva gátolja annak légáteresztő képességét, a kommunális hulladékba kerülve pedig nehezen lebontható anyagként keveredik a háztartási szeméttel. A csatornába kerülve szintén károkat okozhat a vízminőségben, ahogy arról már korábban is beszámoltunk.

Ennek a jelenségnek a tudatában igazán üdvözölendő, hogy az Aldi a Biofilter Zrt-vel létrejött partnerség keretében tesztjelleggel országszerte 11 üzletében biztosít lehetőséget a lakosság számára a fáradt olaj leadására.

  • Baján a Dózsa György úti,
  • Budaörsön a Kandó Kálmán utcai,
  • Budapesten a Bökényföldi úti és Késmárk utcai,
  • Debrecenben a Kishatár úti,
  • Gyulán a Bicere utcai,
  • Szegeden a Móravárosi körúti,
  • Székesfehérváron a Szent Flórián körúti,
  • Szigetszentmiklóson a Csepeli úti,
  • Szolnokon a Felső Szandai réti,
  • míg Zalaegerszegen a Balatoni úti áruházaknál gyűjtik a Biofilter Zrt konténereiben a műanyagpalackba csomagolt fáradt olajat.

Mivel az ülepítés és dekantálás után keletkező tisztított, használt olaj gyakorlatilag 100%-ban újrahasznosítható, így tisztítás után a Biofilter Zrt. biodízel gyártására adja át. Ma Magyarországon 8,2%-os arányban kötelező biodízelt keverni a gázolajhoz, ezáltal a lakosságtól begyűjtött étolaj közlekedési felhasználásra visszajuthat a lakossághoz, vagy a logisztikai iparág szereplőihez.

(Portfolio)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon