Amint vége a téli hónapoknak, és némi felmelegedés veszi kezdetét, kertünk kevésbé háborgatott részein különös viselkedésű méhekkel találkozhatunk. A tavasz által előcsalogatott kis rovarok pár négyzetméternyi területen közvetlenül a talajfelszín felett repkednek, mintha kergetőznének a levegőben. Létszámuk általában néhány tucatnyira tehető, de ennél sokkal többen is lehetnek. Sajnos ilyenkor a közösségi média kertészkedős csoportjaiban egyre-másra bukkannak fel a riadalom jeleit mutató kérdések. Veszélyesek-e ezek a rovarok? Mit lehet kezdeni a helyzettel?

Röviden válaszolva: egyáltalán nem veszélyesek, és nem kell semmit tennünk a „helyzet” rendezése érdekében, hiszen csupán a kertünk beporzásában hatékonyan részt vevő békés selyemméhek rövid, évenkénti rajzásának vagyunk szerencsés szemtanúi.

Kapcsolódó bejegyzések

A királynők rajongója – interjú egy hivatásos méhmentővel

Hogy lesz valaki méhmentő? És ha már az, miért fél a darazsaktól? Egy új dokumentumfilm-sorozat apropóján beszélgettünk Charlie Agarral.

A selyemméhek titkos élete

A tavaszi selyemméh (Colletes cunicularius) a téli álomból ébredező természet hírnöke, hiszen aktivitási időszaka már február végén kezdetét veheti.

A rajzást megfigyelve azt hihetnénk, hogy mindössze néhány napig élő kis állatokról van szó, azonban a látszat csal. Fejlődésük egy egész éven át zajlik, csak épp rejtetten, a talaj jótékony takarásában.

A földbe vájt kis üregekben élő lárvák a számukra elraktározott nektárt és virágport fogyasztva növekednek zavartalanul, majd bebábozódva átalakulnak kifejlett rovarokká. A talajfelszín tavaszi melegedése pedig jelzi számukra, hogy itt a kirepülés ideje.

A selyemméhek magányosan élő beporzók, tehát nem alkotnak a házi méhekhez hasonlóan családokat. Nincs közös fészkük, sem dolgozóik, sem bármiféle „társadalmi szervezettségük”. A nagy tömegben való megjelenésük csalóka látvány, hiszen csupán arról van szó, hogy az egymástól teljesen független állatokat egy helyre vonzza a kedvező élőhely és a párkeresés.

Először a hímek aktivizálódnak. Alacsonyan repkedve türelmetlenül várják a föld alól felbukkanó nőstényeket, melyek igen heves fogadtatásban részesülnek. Több hím is próbál velük párosodni, amint megjelennek a felszínen.

Ha egy hím sikerrel jár, beteljesítve küldetését hátralévő – néhány napos – életét már gondtalanul tölti. A nőstényre azonban még sok-sok munka vár: a területen marad, ahol ki kell ásnia fészkét, mely 50 cm-es mélységbe hatoló vékonyka központi járatból és ennek oldalágaiból áll, melyekbe petéit helyezheti.

Ezután a selyemméh nősténye a kertészek örömére a környék szirmot bontó fáinak hatékony beporzásába kezd, közben ezeket – és egyéb korai vadvirágokat – látogatva nektárt és pollent halmoz fel a hamarosan kikelő utódok számára.
Minél közelebbi és minél bőségesebb a virágkínálat, annál sikeresebben fel tudja tölteni a kis éléskamrát. Az idő sürgeti, miután lezárja a fészek bejáratát, hamarosan ő is elpusztul. A talajban pedig elkezdődik a lárvák fejlődése, így a ciklus újraindul.

Kapcsolódó bejegyzések

Elkaszált élővilág, elkaszált jövő!

Az állandó fűnyírás, gépi kaszálás komoly ökológiai károkat okoz. Ideje lenne változtatni ezen a szokásunkon!

Veszélyesek-e a selyemméhek?

A hazánkban élő vadméhfajokra nem jellemző az agresszív védekező magatartás. A „vad” szócska csupán a „vadon élő” jelzőre utal, megkülönböztetve ezzel őket a haszonállatként tartott „házi” méhektől.
A vadméhek között többnyire magányosan élő fajokat találunk. Nincsenek feláldozható, harcba küldhető egyedek, ahogy nincs védendő méhanya – népiesen mondva „méhkirálynő” – sem, így az evolúciós fejlődés során nem alakult ki a támadó jellegű viselkedés, hiszen ez teljesen értelmetlen, öngyilkos stratégia lenne. A selyemméhek esetében is csupán egyetlen nőstény alkotja a családot. A nőstény felbecsülhetetlen értékű, a megtermékenyülés után csakis rajta múlik a következő generáció léte, így kerüli a bajt. De ha megfogjuk, természetesen nem fog örülni, és ezt tudatja is velünk. Ilyenkor teljes joggal védekezik, mert az életét érzi veszélyben.

A hím még jámborabb, hiszen nincs fullánkja. Az összes méh- és darázsfaj esetében igaz – kezdve a házi méhektől egészen a lódarazsakig –, hogy a hímeknek nincs ilyen berendezésük, hiszen a fullánk a nőstények szaporítószerveihez tartozó tojócső módosulása.

A magányosan élő vadméhfajoknál teljesen kizárt bármiféle agresszív, összehangolt viselkedés. Így a selyemméhek esetében sem kell tartanunk ilyen támadástól. Gyakorlatilag egyszerű tereptárgynak tekintik az embert.

Mit tegyünk, ha felbukkannak a kertünkben?

A bolygatott talaj, a beton, a műfű és a golfgyep terjeszkedése, valamint a rovarölő szerek használata nem tesz jót az állományuknak. Így ha a selyemméhek épp a kertünket választják, ez azt mutatja, hogy ökológiai szempontból valamit nagyon jól csinálunk.

Ha egy általuk kedvelt területet egyszer birtokba vesznek, azt generációkon át, sok évig használják. Fontos azonban, hogy aktív időszakukban lehetőleg ne tapossuk le a talajt, mert lépéseink nyomán a járatok könnyen eltömődnek, így az élelemszerző körútról visszatérő beporzók nehezen találják meg a fészküket, a keresgélés és az újbóli kiásás sok energiát igénylő többletmunka számukra.

Az általuk kiválasztott területet ne mulcsozzuk, ne vessünk ide sűrű gyepszőnyeget, maradjon ritkás a növényzet! Mellőzzük a kapálást, az ásást, hiszen ezzel tönkretehetjük a földbe ásott kis fészkeket, elpusztítva a lárvákat.

Valamint lehetőleg óvjunk meg a kertünkben egy kis vadvirágokkal benőtt területet is! Ezzel nemcsak a vadon élő méheknek, hanem kertünk teljes ökoszisztémájának kedvezhetünk.

Megfigyelésük a gyerekek szemléletformálásának hasznos eszköze lehet

Ne feledjük azt se, hogy viselkedésünk példaként szolgál a következő generációk számára! A selyemméhektől feleslegesen félő, megriadt szülő, nagyszülő reakciója egy életre meghatározhatja egy gyermek személyiségét, természethez való viszonyát. Ellenben a békés vadméhek munkálkodásának közös megfigyelése nagyszerű lehetőség arra, hogy a jövő nemzedéke egészségesebb kapcsolatot alakíthasson ki a minket körülvevő élővilággal. Éljünk hát a lehetőséggel!

Köszönet Burkovics Balázsnak, a cikk megírásához nyújtott szakmai segítségért!