Bájos, kis virágú gyomnövény, amely vonzza a beporzókat, vagy invazív egynyári, amely egymaga is 100 ezer magot termel? Kell tartanunk az egynyári seprencétől?

Egyre többet hallunk az inváziós növény- és állatfajokról, melyek komoly kockázatot jelentenek élőkörnyezetünkre, és túlzott elszaporodásuk gazdasági, társadalmi következményekkel is járhat. Az invazív növények olyan idegenhonos, lágy- és fásszárú növények, amelyek természetes élőhelyeiken kívül megtelepedve, gyors terjedésükkel veszélyeztethetik az őshonos növénytársulásokat, természetes életközösségeket. Az inváziós vagy más néven özönfajok emberi közvetítéssel, gyakran más kontinensről érkeznek, majd terjedésüknek az országhatárok sem szabnak gátat. Ugyanakkor nem minden idegenhonos faj válik invázióssá, csak az, amelyik alkalmas erre: általában ezer behurcolt fajból egy.

Kapcsolódó bejegyzések

Terjeszkednek, és mindent elnyomnak – Veszélyesek-e az invazív növények?

Óriási területeket hódítanak meg, és kiszorítják az őshonos növényeket. Te ismered ezeket az invazív növényeket?

Az invazív növényekről alkotott képet tovább árnyalhatjuk: vannak köztük oly régóta velünk élők (például a közönséges vadszőlő), hogy idegenségük már fel sem tűnik. Vannak kevésbé agresszíven terjedők, esetleg mézelő növények (például a közönséges selyemkóró), melyekkel akár megengedőbben is bánhatunk saját kertünkben. Ám vannak nagyon ártalmas fajok, mint például az emberre veszélyes, hatalmasra növő kaukázusi medvetalp, amelynek nedve súlyos égési sérüléseket és vakságot is okozhat. Napjainkra listavezető továbbá a viszonylag új, ám annál agresszívebb japán keserűfű, amely teljes mértékben kiiktatja környezetéből a konkurenciát: terjedését minden eszközzel akadályozni kell. Na, de mi a helyzet a bájos kinézetű, a beporzók által is kedvelt, a vadvirágos kertekbe belesimuló virágokkal, mint amilyen az egynyári seprence? Az alábbiakban saját tapasztalataimat is megosztom.

Invazív növények a kertben: mind ördögtől való?

Bevallom, néhány inváziós növénnyel én magam megengedően bánok a saját kertemben, amelyet épp csak annyira szeretnék szabályozni, amennyire feltétlenül szükséges. Ilyen például a magas és a kanadai aranyvessző, amelyek késő nyári virágzásukkal pont a szükséges helyeken bukkannak fel, és évek óta nem terjeszkednek tovább. Dús sárga virágaikkal még ősszel is szépen díszítenek. Ráadásul gyógyhatásúak, a legújabb kutatások szerint növényvédő szer is készíthető belőlük. Hasonlóképp üdvözlöm a vadszőlő megjelenését, amely a rézsűre futtatva tökéletes talajtakaró, és ősszel lélegzetelállító látványt nyújt. Na, és mi a helyzet az orgonával? Alig van kert, ahol fel ne bukkanna, hogy tavasszal elkápráztasson illatával. Elárulom, a közönséges orgona sem őshonos növényünk.

Az egynyári seprence az elmúlt években jelent meg tömegesen a kertemben, és bájos fehér virágaival jól mutatott a békén hagyott kertrészen a többi vadvirág között, így nem is foglalkoztam vele különösebben. A méhlegelőként megtartott kertrész uralkodó növényzete a bükköny volt, de nagy örömömre fel-fel bukkant az orvosi székfű (kamilla), a mezei cickafark, májusban a pirosló pipacs, később a katángkóró mellett helyet kapott az orbáncfű, nyár végén pedig a napsárga fűzlevelű peremizs és a gilisztaűző varádics színesítették a képet. Ám idén a vadvirágos rétem egy seprenceteleppé változott, jelentősen visszaszorítva az eredeti, változatos növényállományt. A magról vetett méhcsalogató virágaim – mint a mézontó fű és vörös here – pedig meg sem jelentek többé. Ekkor kezdtem utánajárni ennek a növénynek, és a következőkre jutottam.

 A rohamtempóban terjedő seprence

Az egynyári seprence (Erigeron annuus) az őszirózsafélék családjába tartozó, Észak-Amerikában őshonos lágyszárú növény, amely nem az újonnan behurcolt inváziós fajok közé tartozik: Európában az 1600-as években jelent meg dísznövényként, és azóta igen elterjedt fajnak számít a kontinensen. Magyarországon már az 1800-as években is közismert gyomnövény volt, napjainkban pedig már általánosan elterjedt az ország egész területén. Tömegesen főképp a művelésből kiesett vagy soros művelési kultúrákban üti fel a fejét, de legelőkön, mezőkön, erdőszegélyeken, útszéleken és ház körüli kiskertekben egyaránt találkozhatunk vele.

Kapcsolódó bejegyzések

Invazív fajok a kertünkben: mit tehetünk?

Az eredeti élőhelyükön őshonos fajok nálunk invazívak lehetnek. De hogyan kerülhetnek ide, és mi a fő probléma velük?

Bár egynyári növény, rendkívül gyorsan képes terjedni, és nagy távolságokra képes eljutni. Ennek az az oka, hogy egy növény akár 100 ezer (!) magot is termel, melyet a szél messzire röpít, így eredeti helyétől 2–3 kilométerre is elvándorolhat. Problémát akkor okoz, ha tömegével hagyjuk virágozni, mert ebben az esetben évről évre nagyobb állománnyal kell számolnunk, és könnyűszerrel szorítja ki a kevésbé szapora őshonos növényeinket.

Hogyan ismerjük fel?

Az 50–100 centi magas növény alsó levelei szélesen lándzsásak, majdnem kerekdedek, a száron felfelé haladva a levelek keskenyednek. Szimmetrikus virágzata hófehér, esetenként halványkékes árnyalattal színezve, kinézetében a kamillára, a százszorszépre emlékeztet, a sziromlevelek véknyak, akár az őszirózsáéi. A növény zöld részeit megdörzsölve édeskés illatot áraszt. Májustól októberig virágzik, a nektárfogyasztó rovarok előszeretettel látogatják.

Mi a teendőnk vele?

Mára Európában a 150 legveszélyesebb inváziós faj között tartják számon, és én is felvettem a saját listámra a nemkívánatos növények közé. Itt szeretném megjegyezni, hogy én magam elég megengedően bánok a „gyomnak” titulált növényekkel, melyekre inkább tekintek gyám- vagy gyógynövényként, esetleg a gondviselés ajándékaként, amikor megfelelő időben és helyen bukkannak fel egy-egy kertrészen. Az elmúlt évek tapasztatai viszont az egynyári seprencével kapcsolatban ezt az elképzelésem felülírták.

A kertben problémát akkor jelent, ha nagyobb területű, nem bolygatott kertrészen hagyjuk elszaporodni, mint az én esetemben is, mert előbb-utóbb leuralja az egész területet. Nálam a veteményeskert kiegészítéseként, egy közel 300 négyzetméteres, kismértékben befolyásolt méhlegelőn szaporodott el, melyet évi 2–3 alkalommal vágunk, így bőven van lehetősége virágba borulni. Kisebb területen érdemes még ősszel is gyökerestül eltávolítani, mert tőlevélrózsái áttelelnek, és következő évben hoznak virágot. Ha virágzás előtt vágjuk például a gyep részeként, úgy egy kisebb állomány kordában tartható, de a legelőkön történő felbukkanása sem jelent akkora problémát. Kaszálókon virágzás előtt vagy legkésőbb virágzást követően érdemes levágni, hogy a magtermelést és a terjeszkedést korlátozzuk. A felmagzott növényt viszont már a komposztálóba sem érdemes beletenni, mert jó eséllyel az érett, felhasznált komposztból is kihajt.

Kép: MÁS Kert