Sárga, szép és még gyógyíthat is. Az aranyvesszőfajokkal látszólag semmi gond nincs. Valójában azonban hazánk legnagyobb ökológiai károkat okozó inváziós fajai közé tartoznak. Persze nem a saját hibájukból.

Alig két évszázaddal ezelőtt az egzotikus dísznövények iránti vágy és a fokozódó közlekedés, áruszállítás nyomán tengernyi addig Európában ismeretlen növény vetette meg a gyökereit az öreg kontinensen. Persze nem maguktól jöttek: hajók, repülők, kamionok cipelték őket, természetesen emberi tevékenység útján. Egyesek kivételes karriert futottak be: ma már nap mint nap a tányérunkon találkozunk velük, gondoljunk csak a burgonyára, a paradicsomra vagy a paprikára, melyeket ma sokan a magyar konyha alapvető elemeinek tekintenek. Mások a házunk táján csak az előkertig jutottak, azonban néhányuk elözönlötte a tájainkat: az akár másfél méteresre megnövő, sárga bugájú aranyvesszők is ilyenek. A többes szám nemcsak azért indokolt, mert milliárdnyi nő belőlük, hanem azért is, mert két fajról van szó. 

Nem mind aranyvessző, ami sárga

A köznyelvben viszont valamennyire mégis, így érdemes tisztázni: az aranyeső, az aranycserje és az aranyvessző különböző növények. Most a legutóbbiról lesz szó, egészen pontosan a magas aranyvesszőről (Solidago gigantea) és a kanadai aranyvesszőről (Solidago canadensis). Tudományos nevük alapján szolidágóként is szokás emlegetni őket. Hazánkban egy őshonos aranyvesszőfaj is él, a közönséges aranyvessző (Solidago virgaurea), mely egyébként az előzőeknél jóval kevesebb helyen fordul elő az országban.

Az említett két idegenhonos aranyvesszőt Észak-Amerikából hurcolták be Európába. Magyarországi jelenlétükről az 1800-as évek közepétől tudunk. A magas aranyvessző jóval elterjedtebb a kanadainál, de mindkettő problémás özönfaj.

Kapcsolódó bejegyzések

Invazív fajok a kertünkben: mit tehetünk?

Az eredeti élőhelyükön őshonos fajok nálunk invazívak lehetnek. De hogyan kerülhetnek ide, és mi a fő probléma velük? Összegezzük ismereteinket az invazív fajokról!

A szép külső mögött…

…egy kedves növény lakozik. Az égvilágon semmi nincs, ami önmagukban az aranyvesszőkben rossz lenne. Hogy mérhetetlen pusztítást okoznak hazánkban és a világ bizonyos részein, az az emberi tevékenység következménye. Olyan pályákat építünk, amelyek bizonyos fajoknak lejtenek, mások pedig még a nézőtérről is kiszorulnak. A tájaink egyre egyszínűbbé válása, a hagyományos tájhasználati formák, köztük a legeltetés és a megfelelően végzett kaszálás eltűnése teremt lehetőséget a két inváziós aranyvessző (és számos más problémás faj) terjedésére. Térhódításuk tehát az ökológiailag káros emberi tevékenységek következménye, de több is ennél. Súlyosbítják az eleve fennálló gondokat, gyorsítják az élet sokszínűségének vészes elvesztését.

Kapcsolódó bejegyzések

Elkaszált élővilág, elkaszált jövő!

Az állandó fűnyírás, gépi kaszálás komoly ökológiai károkat okoz. Ideje lenne változtatni ezen a szokásunkon!

Mi a baj velük?

Egy hazai inváziós növényfajokat taglaló kiadványban az alábbi összefoglalás olvasható: „A zárt [magas, illetve kanadai aranyvessző-] állományok kialakulása együtt jár az eredeti növénytakaró pusztulásával, de kedvezőtlenül érinti a gerinces faunát is: a fészkelő madarak elhagyják fészkeiket, az emlősök számára áthatolhatatlan állományok képződnek. A növényzet diverzitásának csökkenésével párhuzamosan csökken a növényevő, majd ebből következőleg a ragadozó gerinctelenek fajgazdagsága is.”[1] Hogy az általánosságokon túl egy egészen konkrét példával is szolgáljunk, az élővilág egyik legizgalmasabb csoportjához, a hangyaboglárkákhoz fordulunk.

A hangyaboglárkák életmódja tankönyvi példája az élőlények egymásrautaltságának, életükről korábban részletesen írtunk. Épp ez a szoros egymásrautaltság, különleges életmód az oka annak, hogy különösen sérülékeny csoportról van szó. De hogy jönnek ide az aranyvesszők?

Hangyaboglárkák és aranyvesszők

A hangyaboglárkák alapvetően gyepi életközösségek fajai, a gyepeket pedig egy sor tényező veszélyezteti. Ezek egyike a felhagyás a gyepgazdálkodással, illetve a beszántás, a talajbolygatás. Az aranyvesszők számára így kedvezőbb körülmények jönnek létre, és ha eljutnak a területre valahogy (akár egy szomszédos élőhelyről sarjtelepekkel átterjedve, akár szélben szálló magvaikkal megérkezve), viszonylag gyorsan nagy tömegben lephetik el a gyepet. A hangyaboglárkák létfontosságú tápnövényei így megritkulnak, vagy akár ki is szorulnak a területről. Tartally András mirmekológus, azaz hangyakutató szerint azonban ennél hamarabb következik be egy hasonlóan végzetes probléma.

Az aranyvessző-állományok záródása kedvezőtlenné teszi a körülményeket azoknak a hangyáknak, melyek szintén elengedhetetlenek (pótszülőként vagy táplálékként) a hangyaboglárkák számára. Az eredmény tehát az, hogy élőhelykezelés (legeltetés, kaszálás) hiányában az aranyvesszők terjedése számos fajt részben vagy teljesen kiszorít. Végül a korábban gazdag élőhelyből jellegtelen, fajszegény, már-már monokultúra jön létre. Ez az eseménysor jól rávilágít arra, hogy az emberi beavatkozásoknak milyen szerteágazó és bonyolult következményei lehetnek. Események láncolata indulhat be akkor, amikor egy újonnan megtelepedett jövevényfaj terjedni kezd. A faj hatásai pedig gyakran sokára válnak nyilvánvalóvá, ha egyáltalán sikerül észlelni ezeket. Egyéni szinten épp ezért érdemes előnyben részesíteni az őshonos fajok telepítését a kertünkben, illetve minél inkább helyi termékeket vásárolni. 

Kiemelt kép: canva

[1] Csiszár Ágnes (szerk.) 2012. Inváziós növényfajok Magyarországon. Sopron. 217.