Bár a szén-dioxid-árazás hatékony zöld gazdasági ösztönző, megvalósítása politikailag nehezen kivitelezhető, éppen ezért kritikusai szerint a zöld iparosítás hatékonyabb eszköz lenne nála. Az Energiastratégia Intézet elemzésében a karbonárazással kapcsolatos főbb kritikákat helyezte a fókuszba.
Az USA példája azonban azt mutatja, hogy az állami beruházások – noha valóban képesek tőkét biztosítani a tisztaenergia-szektor számára – valójában nem csökkentik, sőt akár még növelhetik is a fosszilis energiahordozók globális szerepét. Az Oxford Institute for Energy Studies (OIES) kutatásában arra kereste a választ, hogy a világ vajon meg tudja-e valósítani a klímavédelmi céljait kizárólag a zöld iparpolitika eszközeivel, szén-dioxid-árazás nélkül. Az elemzés alapján a karbonárazás elengedhetetlen a kibocsátáscsökkentéshez, így alkalmazásáról politikai konszenzust kellene kialakítani.
Kapcsolódó bejegyzések
Újrahasznosítható lehet a szén-dioxid?
Az eljárás szinte 100 %-ban újrahasznosítja a kiszűrt CO2-t, és megújuló energia használatával a folyamat szén-dioxid-kibocsátása negatívvá tehető.
Az ipari forradalom kezdete óta a globális emisszió több mint kétharmadáért a nagy cégek felelősek. A szén-dioxid-árazás, mint a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésének kulcsfontosságú eszköze, az 1997-es kiotói jegyzőkönyvet követően került a figyelem középpontjába a szakértők körében. Mára a közgazdászok jó része bevett megoldásként tekint rá, mivel piaci alapú megközelítése révén a gazdasági hatékonyság megőrzését szem előtt tartva teszi lehetővé a kibocsátás legköltséghatékonyabb csökkentését. Ám noha elméletben hatékony, gyakorlati megvalósítása komoly akadályokba ütközik, a politikai ellenállás miatt ugyanis nem sikerül olyan árszintet kialakítani, amely érdemben csökkentené az emissziót.
Emellett bizonyos elemzők arra is felhívják a figyelmet, hogy a szén-dioxid-árazás nem ösztönözi a mélyreható, rendszerszintű, innovatív átalakításokat, ehelyett inkább a már meglévő üzleti modellek és technológiák finomhangolására koncentrál. A szén-dioxid-árazással szembeni további kritika, hogy hátrányosan érintheti az alacsony jövedelmű háztartásokat, mivel ezek jövedelmük nagyobb hányadát költik energiára.
Kapcsolódó bejegyzések
Kínában szén-dioxid megkötő metanolgyárat adtak át
Kína arra számít, hogy 2030-ban tetőzik majd az ország károsanyag-kibocsátása, 2060-ra viszont a karbonsemlegességet tűzték ki célul.
A megoldás számos kritikusa szerint sokkal hatékonyabb szakpolitikai eszköz lenne a zöld iparosítás. Az is igaz azonban, hogy bár egyes országok képesek erős vállalatokat kinevelni – erre jó példa Kína –, az államok többsége ezen a téren gyenge teljesítményt nyújt (a kínai vállalatoknak a megújuló energetika terén egyre növekvő dominanciája viszont jelentősen növelheti más államok importfüggőséggel kapcsolatos aggodalmát, és ez az esetükben további ösztönzést jelenthet a hasonló profilú hazai gyártási kapacitások fejlesztésének támogatására).
Az ilyen állami beavatkozások viszont gyakran nepotizmushoz és politikai klientelizmushoz, illetve jelentős piaci torzulásokhoz vezethetnek. Ráadásul a megújulóenergia-szektort érintő támogatások valóban csökkentik az energiaköltségeket, így végső soron akár magasabb energiafogyasztást is eredményezhetnek. Vagyis a tiszta energiakapacitások egy része nem a fosszilis energiahordozók helyettesítését, hanem a megnövekedett kereslet kielégítését szolgálják.
Az elemzés tovább olvasható az Energiastratégia Intézet publikációjában.
Fotó: Canva