A műanyagmentes július kapcsán tett szerkesztőségi vállalásaink közt én a poharas, konténeres tejtermékek mellőzését vállaltam. Ezzel kapcsolatos tapasztalataimról részben beszámolok a vállalásaink eredményét összegző cikkben. A témát itt kicsit bővebben járom körül azt is megvizsgálva, hogy a tejtermékek fogyasztása általában mekkora terhet ró a környezetre.
Mekkora a tej ökológiai lábnyoma?
Nagyon nehéz pontos értékeket meghatározni, hiszen nem mindegy, milyen tejről beszélünk. A világ legtöbb pontján – így hazánkban is – a legjobban elterjedt tejnek a tehéntej számít. A szarvasmarhákról viszont tudjuk, hogy bélrendszerük működése nyomán a legnagyobb metánkibocsátók közé tartoznak. A probléma ennyiben ki is merülne, ha mindenki a hátsó kertjében legelésző boci frissen fejt tejét inná. Ebben az esetben nem kellene azokkal a jelentős kibocsátással járó további tényezőkkel számolni, amelyek a mai nagyipari tejtermelést jellemzik.
Az üzletekben kapható tej legtöbbször nem üde, zöld réteken legelésző tehenektől származik, hanem igen gyakran szarvasmarhatelepeken, embertelen körülmények között tartott állatoktól. A takarmányuk – nem kizárólag, de eléggé jellemzően – távoli földrészeken, esőerdők egykori helyén termelt génmódosított szója. Ehhez járul még a termeléshez kapcsolódó kibocsátás, majd a csomagolás és a szállítás problémája. Mire a tej eljut a poharunkba, literenként legalább 1,3 kg szén-dioxid-kibocsátás társul hozzá, ezenkívül minden egyes pohár tej előállításához 200 liter vizet használunk fel.
De a tej legalább egészséges
Évtizedek óta folynak a tejfogyasztás emelkedését célzó népszerűsítő kampányok. Mindannyian hallottuk már, hogy a tej élet, erő, egészség. Ezzel kapcsolatban igen ellentmondásosak a tudományos eredmények. Míg néhány kutatás többek között rákos megbetegedésekkel köti össze a tejfogyasztást, sokan ennek épp ellenkezőjét állítják.
A kérdésben – a tejipari lobbitól talán nem függetlenül – valószínűleg sosem fogunk igazán tisztán látni. Az azonban elgondolkodtató, hogy míg a szoptatós édesanyák a gyógyszerek, köztük az antibiotikumok jelentős részét nem szedhetik a szoptatás alatt, mert ezek az anyatejjel együtt a kisbabák szervezetébe is bekerülnek, addig a legkülönfélébb antibiotikumokkal telenyomott tehenek tejét az egészséges élet zálogaként hirdetik.
Ennek ellenére kétségtelen, hogy a tej és a tejtermékek kiváló kalciumforrások, de korántsem pótolhatatlanok. Érdekes adat, hogy az emberiség története folyamán a tejfogyasztás igen elhanyagolható szerepet kapott, csupán a Kr.e. 8–10. század során kezdett beépülni az emberi étrendbe, de ekkor sem mindenhol. Igazán elterjedni egészen a pasztörizálás térhódításáig nem is tudott, legalábbis a friss tej szállítását és fogyasztását nem tudták megoldani. Ennek is köszönhető, hogy az emberiség jelentős részére nem jellemző az a génmutáció, amely felnőtt korban is lehetővé teszi a laktóz lebontását.
Kapcsolódó bejegyzések
Tejfogyasztás – hogyan lehet fenntarthatóbb?
Bár megoszlanak a vélemények az állati tejjel kapcsolatban, népszerűsége mégis töretlen. Tehetünk azért, hogy a tejfogyasztás fenntarthatóbb legyen.
Lebeszélni persze senkit nem akarok a tejfogyasztásról, de ahogy más élelmiszerek esetében, itt is érdemes tisztában lennünk azzal, hogy nincs tudományos konszenzus azt illetően, hogy fogyasztása egészséges lenne. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy például 1 kg vaj előállításához 11,5 kg szén-dioxid kibocsátása társul, érdemes lehet elgondolkozni a tejtermékek fogyasztásának visszafogásán.
Hogy jön ez a műanyagmentes júliushoz?
A tejet és a többi tejterméket az esetek túlnyomó többségében egyszer használatos csomagolásban vásároljuk. Mi például nagy tejfölösök vagyunk, és bár a nagyobb tégelyes kiszerelés vásárlásával törekszünk arra, hogy kevesebb hulladékot termeljünk, így is rengeteg műanyag tároló gyűlik össze. Ezek egy része újrahasznosítható, de közülük sok azonban nem. Az alumíniumfedő biztosan újrahasznosítható, ezért érdemes az ilyennel csomagolt változatokat keresni.
Mire kell figyelnünk, ha újrahasznosítható csomagolású tejterméket szeretnénk választani? A legtöbb esetben polipropilénből és polisztirolból gyártják a tejfölös-, kefires- és joghurtospoharat. Mivel a polisztirol nem újrahasznosítható, minden esetben érdemes elkerülni használatát. Ezt úgy tudjuk megtenni, ha a csomagoláson a „PS” és a háromszög alakú „újrahasznosítható” emblémában a 6-os számot keressük. Az újrahasznosítható polipropilént a „PP” felirat, illetve az 5-ös szám jelzi.
Valamivel kisebb problémát jelent az italoskartonba csomagolt tej, bár újrahasznosítása jelenleg nincs mindenhol tökéletesen megoldva. Jellemzően 75–80 %-ban kartonpapír az anyaguk, amely némi alumíniummal és műanyaggal egészül ki. Mivel vidéken és a fővárosban is eltérő, hogy melyik szelektív gyűjtőben kell ezeket (kimosva!) elhelyezni, mindenképpen érdemes tájékozódnunk.
Alternatív megoldások
A tégelyes tejtermékek csomagolásának újrahasznosításához komoly hagyományok kapcsolódnak. Talán mindannyiunk emlékezetében él a kép a tejfölöspohárba ültetett palántákat áruló nénikről, vagy éppen a saját, hasonlóan gondos, újrahasznosító nagymamánkról. Tapasztalataim szerint a kilyukasztott talpú poharak és tégelyek remek otthonául szolgálnak palántáinknak növekedésük első néhány hetében. A műanyag tégelyeket több egymást követő évben is fel tudjuk használni.
Az internetet böngészve számos más felhasználási móddal találkoztam, az ügyességi játéktól a háztartási tárolón át a lakásdekorációig. De ezekkel a példákkal távolról sem a tejtermékek mellett érvelek. Ha tehetjük, érdemes vásárlásukat mellőzni. Ha pedig nincs etikai vagy egészségügyi problémánk a tejtermékek fogyasztása kapcsán, akkor próbáljuk meg lehetőleg csomagolásmentesen, a termelőknél vagy a piacokon beszerezni őket! Ez persze nem mindig egyszerű… De ez már egy másik történet!
