Nagy különbséget találtak a kutatók légkörbe kerülő üvegházhatású gázok mennyisége és az országok által a jelentéseik szerint kibocsátott mennyiség között.
A nagy alatt pedig tényleg nagyot kell érteni, az megegyezik az Egyesült Államok éves emissziójával. A kutatók vélekedése szerint azonban ez nem annak köszönhető, hogy egy-egy ország eltitkolná a kibocsátásait. Az ok sokkal inkább az lehet, hogy nem egységes modellekkel számolnak az egyes államok.
Az eltérés viszont arra is rámutathat, hogy az egyes országoknak szigorítaniuk kell emissziócsökkentési intézkedéseiken. A Nature Climate Change című tudományos folyóiratban a megjelent tanulmány szerint a nemzeti becslések néhol túlságosan rugalmasan kezelik a szén-dioxid megkötő kapacitásaikat, az ezekkel kapcsolatos adatok így más eredményeket mutatnak, mint a független vizsgálatok.
Ha az országok és modelljeik különböző nyelvet beszélnek, sokkal bonyolultabb értékelni az országok klímavédelmi fejlődését.
– mondta Giacomo Grassi, a tanulmány egyik szerzője, az Európai Bizottság Joint Research Center (JRC) kutatóintézetének munkatársa.
Például az Egyesült Államok és más országok által készített modellek több szén-dioxid-elnyelő erdőterületet mutatnak, mint amennyi a független becslésekből kiderül. Ezek a félreértések azt a kockázatot hordozhatják, hogy az egyes országok engedékenyebb kibocsátáscsökkentési szabályokat hozhatnak.
Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!
(hvg.hu)