Ürgéket számoltak a Börgöndi repülőtéren
Ürgéket számoltak a Börgöndi repülőtéren

Lezajlott a fokozottan védett kisemlősök felmérésének első szakasza Székesfehérvár mellett.

Az ürge (Spermophilus citellus) egykor igen gyakori állat volt hazánkban. Szinte minden nyílt területen előfordult, ahol a magas talajvíz nem akadályozta meg a megtelepedését: legelők, útszélek, mezsgyék, kertek, sőt, a mélyszántások elterjedése előtt a szántók lakója is volt.

Hazai állománya azonban a múlt század közepe óta lényegében összeomlott. Pusztítandó károsítóból fokozottan védett fajjá vált. Egy hazai vizsgálat alapján az állat az elmúlt hat-hét évtizedben az egykori ürgés területek több mint 99,7 %-áról eltűnt! Kipusztulása több okra is visszavezethető: a mezőgazdaság intenzívebbé válása, vegyszerezés, gyepek felszántása, fásítása, beépítése, a megmaradt legelőkön a legeltetéses gazdálkodás felhagyása.

Ma már ritka, veszélyeztetett, közösségi jelentőségű faj, ezért természetvédelmi szempontból kiemelt figyelmet érdemel. Állományának nagyságáról azonban igen kevés adat áll rendelkezésre, inkább csak nagyon pontatlan becslések ismertek. Védelme érdekében szükség lenne pontosabb állományadatokra, illetve lokális elterjedési területének az ismeretére.

Fejér vármegyében (sőt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság teljes területén) mára alig maradt néhány életképes populáció. Az egyik ilyen a Székesfehérvár melletti Börgöndi reptéren található, ahol a rendszeres kaszálásnak köszönhetően még ma sem ritka ez az állat. Az állomány ismeretének birtokában az esetleges visszatelepítések is jobban tervezhetők, pontos elterjedését és állománysűrűségét ismerve pedig a tervezett beruházások hatása is jobban becsülhető.

Fotó: Canva

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság célul tűzte ki az ürgék felmérését a reptér terjes területén, mely az aktívan használt lyukak számlálását jelenti. Ez igen nagy feladat, mivel ilyenkor alaposan, lényegében négyzetméterről négyzetméterre át kell nézni a hatalmas füves területet, ahol az ürgék – érthető okokból – gyakran igen jól elrejtik búvóhelyük bejáratát… A reptér pedig igen nagy, mintegy 160 hektár kiterjedésű. Így a négyzetméterről négyzetméterre az konkrétan 1 600 000 négyzetmétert jelent! Egy-két ember számára ez a feladat teljesíthetetlen, ezért a nemzeti park munkatársai lelkes önkéntesek bevonásával végzik ezt a munkát.

Tudtad? Az ürgék két lábon állva, felegyenesedve, jellegzetes füttyszót hallatva figyelmeztetik fajtársaikat a veszélyre.

A felmérés során az ürgék mellett számos más, igen érdekes növény- és állatfaj is szem elé került. Megfigyelhették például a fokozottan védett kerecsensólymot, a darázsölyvet, de találtunk fokozottan védett dolomit kéneslepkét is (magyar nevével ellentétben a lösz- és homokpusztákon is előfordul). A védett növények közül felbukkant a vitézkosbor, az agár sisakoskosbor, a pusztai árvalányhaj, illetve kiderült, hogy több tízezres állománya él itt a kései pitypangnak is.

A terület nagy részét már bejárták, a következő és egyben utolsó felmérést május 24-re tervezzük. A nemzeti park munkatársai nagy örömmel veszik azok jelentkezését, akik szeretnének részt venni, ürgét látni és egy jót sétálni. Részletek és elérhetőség ITT található.

Természeti kincseink védelme és fenntartása a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági rendezvény egyik kiemelt témája volt. A Your Planet kiállítás 18 szigetből álló tárlata több mint 6500 négyzetméteren kapott helyet, és különleges vizuális megoldásokkal tette kézzelfoghatóvá a fenntarthatósági és környezetvédelmi kihívásokat, melyekkel az élővilággal együtt szembe kell néznünk.

Forrás: dunaipoly.hu
Kiemelt kép: Canva

search icon