
Március 22-én ünnepeljük világszerte a víz világnapját, melynek célja ráirányítani a figyelmünket az édesvíz fontosságára. Cikkünkben az elmúlt évek kiemelt témáiról és az idei világnap fő mottójáról olvashatnak.
A víz világnapját 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferenciát követően kezdeményezte az ENSZ közgyűlése. Az első eseményre 1993-ban került sor. A víz világnapja elsősorban az édesvízi erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás támogatását segíti elő. A minden évben megtartott konferencia központi mottói a tiszta víz, és a higiénia témáira épülnek, amely összhangban áll az ENSZ közgyűlése által 2015-ben elfogadott Fenntartható fejlesztési célok 6. pontjával. Ez a célkitűzés magában foglalja, hogy 2030-ig mindenki számára biztosítani kell a Földön a hozzáférést az egészséges ivóvízhez.
A 2025-ös Víz Világnap kiemelt témája: „Őrizzük meg gleccsereinket!”
2022 decemberében az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely 2025-öt a Gleccserek Megőrzésének Nemzetközi Évévé nyilvánítja, valamint kihirdette, hogy 2025-től kezdődően minden év március 21-e a Gleccserek Világnapja lesz.
A gleccserek pótolhatatlan alkotóelemei világunknak. Olvadékvizük nélkülözhetetlen az ivóvízellátás, a mezőgazdaság, az ipar, a tiszta energiatermelés és az egészséges ökoszisztémák fenntartása szempontjából. Gyorsuló olvadásuk miatt a vízkörforgás egyre kiszámíthatatlanabbá válik, ez pedig súlyos következményekkel jár bolygónk mindennapjaira nézve.
A 2025-ös Víz Világnap legfontosabb üzenetei
A gleccserek soha nem látott ütemben olvadnak. Bolygónk folyamatos melegedésével fagyott vízkészleteink mennyisége állandóan csökken, ez egyre kiszámíthatatlanabbá teszi a víz körforgását. A gleccserek visszahúzódása pusztítással is fenyeget. Emberek milliárdjainak életét befolyásolja az olvadékvíz áramlásának módosulása, ami árvizeket, aszályokat, földcsuszamlásokat és tengerszint-emelkedést okoz szerte a világon.
További életközösségeket és ökoszisztémákat is fenyeget a pusztítás. Ezért enyhítenünk kell a klímaváltozás hatásait, ebben pedig gleccsereink védelme és megőrzése elsőbbséget élvez. Csökkentenünk kell az üvegházhatású gázok kibocsátását, hogy lassítsuk a gleccserek visszahúzódását. Emellett fenntarthatóbban kell kezelnünk az olvadékvizet is. A gleccsereink megmentése kulcsfontosságú túlélési stratégia bolygónk és az egész emberiség számára.
A Víz Világnap korábbi témái
Az alábbiakban összegyűjtöttük az elmúlt tíz esztendő víz világnapi mottóit és témáit:
2015 – Víz és fenntartható fejlődés
A „Víz és fenntartható fejlődés” témával a 2015-ös év fontos lehetőséget kínált arra, hogy megszilárdítsuk és építsük a korábbi víz világnapokat, hogy kiemeljük a víz szerepét a fenntartható fejlődés menetrendjében. Ez az év lehetővé tette a millenniumi fejlesztési célok utáni időszak, valamint a vízzel és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos törekvések megvitatását. A Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) elindításával a víz világnapja különös hangsúlyt fektetett a 6. fenntartható fejlődési célra, amely a víz és a higiénés körülményeket mindenki számára szorgalmazza, ösztönözve a 2030-ig történő elérésének módját.
2016 – Jobb víz, jobb munkahelyek
A 2016-os „Jobb víz, jobb munkahelyek” téma kiemelte a víz és a vízforrások által világszerte közvetlenül és közvetve létrehozott munkahelyek közötti összefüggést. A téma a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettel való együttműködéshez vezetett. Ahogy a vízhiány egyre inkább valósággá válik, a víztől erősen függő iparágakat, úgy mint a textilipart és a mezőgazdaságot fenyegetik a leginkább megnövekedett költségek, ami veszélyezteti a fizetéseket és a munkahelyeket. A megnövekedett költségek így a fogyasztókra háríthatók.
A téma arra is rávilágított, hogy a minőségi víz milyen pozitívumokkal hat az emberek munkájára és életére. Világszerte a munkahelyek háromnegyede vízfüggő, ezért az ENSZ 2016-os vízfejlesztési világjelentése szerint, a vízhiány korlátozhatja a gazdasági növekedést az elkövetkező években.
A 2017. évi víz világnap a szennyvíz mennyiségének csökkentésére, illetve a keletkező szennyvíz újrafelhasználási arányának a növelésére hívta fel a figyelmet. A szennyvíz olyan erőforrásnak is tekinthető, mely segíthet a Fenntartható fejlesztési célok 7. célkitűzésének elérésében. Ez az ENSZ-célkitűzés a szennyvíz tekintetében azt a szándékot jelöli meg, hogy 2030-ig a jelenleginek felére csökkenjen a világon a kezeletlen szennyvíz részaránya, valamint növekedjen a szennyvíz biztonságos újrahasznosítása.
A 2018. évi víz világnapi program célja arra irányult, hogy felismerjük: fontos, hogy minél több erdőt telepítsünk, hagyjuk a folyókat, patakokat saját medrükben csörgedezni, és állítsuk helyre a vizes élőhelyeket (ne pedig lakóövezeteket alakítsunk ki ezeken a területeken), hiszen ezek tartják egyensúlyban a vizek körforgását. Ezek az intézkedések segítséget nyújthatnak az emberek életminőségének és egészségének a javításában.
2019 – Senkit sem hagyunk hátra
A 2019. évi programok, pályázatok és akciók arra akartak ösztönözni, hogy tudatosítsuk magunkban azt a nyilvánvaló tényt, hogy a vízhez való hozzáférés alapvető emberi jog. A világnap témája gondolatébresztőnek is szolgált, hiszen ez bolygónk nem minden részén valósul meg olyan problémamentesen, ahogyan pillanatnyilag nálunk, a fejlettnek mondott világban. Ezért a mi felelősségünk is, hogy a vízhez való hozzájutásban korlátozott embertársaink helyzete javuljon.
A 2020-as évben a Covid-19 világjárvány miatt a víz világnapi kampány a kézmosás és a higiénia üzeneteit is népszerűsítette, és útmutatást adott a biztonság megőrzéséhez.
A 2021-es évben az emberek meghívást kaptak, hogy csatlakozzanak egy globális beszélgetéshez, melynek keretén belül elmesélték történeteiket, gondolataikat és érzéseiket a vízzel kapcsolatban a közösségi médiában a „#Water2me” hashtag használatával. A kampány túlmutatott az árképzés kérdésén, és megkérdezte a nyilvánosságot: „Miként fontos a víz az otthon, a családi élet, a megélhetés, a kulturális gyakorlatok, a jólét, és a helyi környezet szempontjából?”
2022 – Talajvíz, láthatóvá téve a láthatatlant
A 2022-es víz világnapi kampány három fő felszín alatti vízzel kapcsolatos téma és kérdés köré épült. Az első az élelmiszerek láthatatlan összetevője, a második a határok nélküli erőforrás, a harmadik pedig a véges kínálat volt. A kampány más termékekre és eseményekre is épült a „talajvíz évében”. A felszín alatti vizek katalógusát a szenegáli Dakarban megrendezett Víz Világfórumon mutatták be. A kampányhoz kapcsolódó utolsó esemény pedig a Groundwater Summit 2022 volt, melyet Párizsban tartottak.
A 2023-as víz világnapi kampány kiemelte, hogy a vízkörforgás működési zavarai aláássák az előrehaladást minden fontos globális kérdésben, az egészségügytől az éhezésig, a nemek közötti egyenlőségtől a munkahelyekig, az oktatástól az iparig és a katasztrófáktól a békéig. Mindez arra hívta fel a világ figyelmét, hogy közvetlen környezetünk megőrzésének érdekében, minél gyorsabban cselekednünk kell.
2024 – Víz a jólétért és a békéért
A 2024-es víz világnap legfontosabb üzenetei így szóltak: „A víz békét teremthet vagy konfliktust szíthat. Ha a víz szűkös, szennyezett, vagy ha az emberek nem férnek hozzá, feszültségek támadhatnak a közösségek és az országok között.”; „A víz kivezethet minket a válságból. Elősegíthetjük a közösségek és országok közötti harmóniát, ha összefogunk a tisztességes és fenntartható vízhasználat körül – az ENSZ nemzetközi szintű egyezményeitől a helyi szintű intézkedésekig.”
A víz világnapja cselekvésre szólít fel mindannyiunkat, hogy felismerjük a sokrétű vizek értékét, és lépéseket tegyünk ennek az alapvető erőforrásnak a megőrzéséért.
Fotók: Canva