Az európai és az ázsiai óriási füves területeket egykor vadlovak vágtájának dübörgése zengte be, ám nem sokon múlt, hogy mindez végleg csak emlék legyen. Az eurázsiai vadló, más néven tarpán teljesen kihalt, és az ázsiai vagy mongol alfaj is erre a sorsa jutott volna, ha egy tervszerű tenyésztési programmal nem mentik meg őket. Ebben a programban Magyarországnak igen hangsúlyos szerepe volt.
Kissé hűvös, ám ragyogó októberi délelőtt érkeztünk meg a Hortobágyi Vadasparkba, ahol Danyi Zoltán, a Hortobágyi Nemzeti Park Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetője már várt minket, hogy részletesen bemutassa nekünk a hortobágyi puszta ősi – néhány már kihalt faját is felsorakoztató – csodálatos élővilágát. A park belső részén élő állatok megtekintése után felpattantunk a „szafariautóra”, és kigurultunk a nyílt, végtelen pusztába, a vadlovak és őstulkok földjére.
A békésen legelésző Przewalski lovak nemigen zavartatták magukat az autó miatt, így szinte egészen közelről élvezhettük pazar látványukat, miközben Zoltán a lovak történetéről és jellemző tulajdonságairól mesélt nekünk.
A vadlovak története
Az Eurázsiában élő vadlovaknak két alfaja létezett: az eurázsiai vadló vagy más néven tarpán, valamint az ázsiai avagy mongol vadló. Bár a két alfaj között elég nagy volt a fizikai távolság, ami miatt különböző éghajlati viszonyok hatottak rájuk, ám mindkettő jellemző módon a füves pusztákon találta meg az életfeltételeit.
Sajnos a vadlovak is áldozatul estek az ember térhódításának, amikor az a saját állatai számára kezdte el birtokolni a tájat. A saját jószágait legeltette a természetben, feltörte a földet a gabona termesztéséért, valamint településeket épített fel magának, emellett pedig vadászott is a vadlovakra. Ennek köszönhetően az eurázsiai vadló teljesen kihalt, és az ázsiai alfaj létszáma is olyannyira lecsökkent, hogy gyakorlatilag eltűntek a szem elől, sokáig nem is nagyon lehetett róluk hallani.
Kapcsolódó bejegyzések
Drónokkal kutatták a Hortobágy vadlovait
Elképesztően összetett szociális kapcsolatrendszert tárt fel magyar kutatók vizsgálata a Hortobágyon élő Przewalski vadlovak körében.
Przsevalszkij expedíciója
Mígnem a 19. század végén az orosz cár expedíciókat küldött az orosz-mongol határra, egyrészt gyűjtőmunka céljából, másrészt azért, hogy az ott élő emberekről és azok szokásairól minél több információja legyen. Nyikolaj Mihajlovics Przsevalszkij, lengyel származású orosz katonatiszt több ilyen expedíciót is vezetett, akinek geográfusként a természet iránti vonzalma okán kedvére valók voltak ezek az utazások. Az expedíciók során begyűjtött tárgyak, növények és állatok bekerültek a Központi Tudományos Akadémiára, ahol kutatók elemezték és értékelték a szerzeményeket.
Egyik alkalommal Przsevalszkij egy állatbőrt küldött haza, amelyen látszott, hogy egy ló bőre, azonban nem az ismert házi lótól származott. Kiderült, hogy az eredeti tulajdonosa egy vadló volt, amelyet ráadásul nemrég lőttek ki, így a figyelem gyorsan a világ ezen pontjára irányult. Meg is találták a vadlovak azon kis csoportját, amely az eredeti élőhelye, a füves sztyeppe helyett egy kősivatagban talált menedéket. A vadlovak egy kis területen éltek, ahová az ember már nem hatolt be.
Erre a szenzációra azonnal felfigyelt a világ, és mivel Európában és Amerikában az állatkertek akkor kezdték a virágkorukat élni, ezekbe ritka fajként azonnal bekerültek az ázsiai vadló egyedei is. Ezután hamarosan teljesen el is tűntek a természetből, az utolsó vadon élő példányt valószínűleg 1968-ban látták.
Kapcsolódó bejegyzések
Hallottál már a güzühalmokról?
Az ősszel megjelenő dombocskákat szorgos rágcsálók építik, hogy menedékként és élelemraktárként szolgáljanak a közelgő télen.
Vadlovak a Pentezugban
Az 1950-es években elindult egy tenyészprogram a megmentésükért, amikor is megpróbáltak a különböző állatkertekből vértiszta és – a beltenyésztés elkerülése végett – minél eltérőbb genetikával rendelkező egyedeket összegyűjteni. A vértisztaság azért is volt kérdéses, mert ahogy divatba jött a vadlovak beszerzése és állatkertekben, magángyűjteményekben való mutogatása, eredeti élőhelyükön az üzlet fellendítése végett házi lovakat is belekevertek a fajtába.
A tenyésztési program keretén belül végül 1997-ben megérkeztek az első vadlovak Magyarországra, a Pentezugba, összesen 12 egyed.
Tucatnyiból többezer
A program olyan sikeresnek bizonyult, hogy 25 év alatt a maroknyi ménesből több mint kétezer egyedre nőtt a lovak száma. A visszatelepítésnek köszönhetően mára az állatok legnagyobb számban ismét az őshazában, Mongóliában élnek, a második legnagyobb populáció pedig hazánkban található. Jelenleg a Pentezugi Vadlórezervátumban közel háromszáz vadló van, a Hortobágyi Vadasparkban pedig egy kisebb bemutatóménes látható leginkább olyan példányokból, amelyek nincsenek benne a tenyésztési programban.
Ez a tenyészprogram egyébként igen szigorú, minden egyedet azonosítanak, és mindegyiknek ismert a géntérképe is. Minden lóhoz tartozik egy adatlap, amely az adott egyedről számos fotót tartalmaz – elölről, hátulról, oldalról, nyári és téli szőrben is –, valamint fel vannak tüntetve az egyedi bélyegeik is, mint például sebhelyek, különös ismertetőjegyek. Ennek a pontos nyilvántartásnak és a rokoni szálak teljeskörű ismeretének köszönhetően elkerülhető a beltenyésztés. A sok utóddal rendelkező méneket például más tenyészközpontokba helyezik át, valamint az eredeti élőhelyre való visszatelepítés is a rokonságot figyelembe véve történik.
Kapcsolódó bejegyzések
Még nem késő elcsípnünk a Hortobágy vándormadarait!
A Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnep és Darufesztivál kiváló alkalom arra, hogy meglessük az alkonyatkor vonuló darucsapatokat.
Más, mint a házi ló
Ezek a lovak a mai, modern sportlófajtákhoz képest kisebb méretűek és jóval zömökebbek, erősebbek. Bár ottjártunkkor már a legzordabb időjárástól is tökéletesen védő téli szőrüket növesztették, nyáron megfigyelhetők rajtuk az ősi jegyek, mint az első lábaik hátulsó részén látható haránt csíkok, valamint a „szíjalt hát”, azaz a gerincen végigfutó sötét csík.
Különbség még a házi lovakkal szemben, hogy a sörényük nem omlik le, hanem mindig kefeszerűen felfelé áll. A vadon élő lovak ugyanis a szőrükkel együtt a sörényüket is évről évre levedlik, így az nem tud olyan hosszúra megnőni, hogy lekonyuljon. A patájukat sem kovács körmöli, hanem folyamatosan, kagylósan elválik a lenőtt rész, amelyet aztán a ló a száraz, kemény talajon menet közben lever és elhagy.
Háremek és kancák rablása
A vadlovak társas viselkedése is igen érdekes, ugyanis a természetben ösztönösen elkerülik a rokoni párosodásokat. A ménesben megszületnek a kiscsikók, amelyek szépen nyugalomban egészen addig éldegélnek a csapatban, amíg meg nem jelennek az ivari bélyegeik. Ekkor a kancák elvándorolnak, és bekerülnek más, idegen háremekbe, a méncsikókat pedig elűzi a ménes. Ezek a fiatal csődörök külön csapatokba verődnek, és egy ideig egymáson próbálgatják az erejüket. Viaskodnak, és úgy viselkednek, mintha kancát rabolnának, tulajdonképpen gyakorolnak.
Amikor pedig elég keménynek érzik magukat a feladathoz, bepróbálkoznak egy valódi háremben, megküzdenek az ottani csődörrel, és ha szerencséjük van – esetleg valamiért gyengébb vagy már idősebb a háremet vigyázó mén –, ki is tudnak onnan szedni egy-két kancát. Ezzel pedig meg is alapították a saját háremeiket, amelyekhez a későbbiekben újabb kancákat fognak rabolni, és a csikók születésével és felnövésével újból elkezdődik ez a folyamat.
Kapcsolódó bejegyzések
Rég kihalt állatokat is láthatunk a Hortobágyi Vadasparkban
A ma élő szarvasmarhák őse, az őstulok valaha mindennapos látvány volt a Hortobágyi síkság füves legelőin.
Fantasztikus élmény
Bár számunkra itt még koránt sem volt vége a napnak, ugyanis még csak ezután mentünk az idén rekordszámban megjelent darvak meglesésére, már ez a program is óriási élményt nyújtott. Azokat, akik kedvet kaptak a vadlovakhoz és a csodálatos magyar puszta látványához, a park munkatársai egész évben szeretettel várják. További részleteket és a bejelentkezéshez szükséges elérhetőséget a park honlapjáról lehet megtudni.
Fotók: Greendex
