Sikerrel zárult az angolai kék vércse-expedíció
Sikerrel zárult az angolai kék vércse-expedíció

Nyolc magyar, három hét, háromezer kilométer zötykölődés, negyven műholdas jeladó, egy hastífusz-fertőzés, kígyókalandok, két terrabájtnyi fotó- és videóanyag. Számokban ezzel jellemezhető a közelmúltban Angolából hazatért kék vércse-expedíció.

Március 16-án indult afrikai útjára négy magyar kutató, hogy Angolában, a világ legnépesebb ragadozómadár-gyülekezőhelyén műholdas jeladókkal szereljenek fel kék vércséket.

Meghökkentő, fordulatokkal teli utazáson vagyunk túl.

– nyilatkozta Palatitz Péter, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) projektvezetője.

Az angolai út mindkét célja megvalósult, sikerült negyven kék vércsét megjelölni GPS jeladóval, és a velünk tartó fotós és filmes stáb egyedülálló felvételeket készített a világ legnagyobb ragadozómadár-gyülekezőhelyén.

A befogott kék vércsék mérlegelésénél kiderült, hogy a tavaszi vonulásra 30% extra tartalékkal készülnek a madarak – és mindezt a rajzó termeszekből merítik. A jeladózás első tapasztalata szerint nemcsak a gyülekezőhely közvetlen közelében vadásznak és nem is minden nap alszanak ugyanazon a helyen.

A csapat
Fotó: MME

„Éjjellátóinkkal megfigyeltük, hogy a kék vércsék képesek az emberi szem számára teljes sötétségben is vadászni a levegőben. Sajnos továbbra is komoly méreteket ölt a két fő veszélyforrás: a vadászatuk és a fakivágás, erre kell összpontosítani a jövőbeni védelmi erőfeszítéseket.

A munka persze nem ért véget a hazaérkezéssel. A magunkkal hozott felvételeket arra fogjuk használni, hogy anyagi támogatást szerezzünk egy természetvédelmi program számára. Első lépésben mindenki számára meg kell mutatnunk a csodát, ami idáig még a szakemberek elől is rejtve maradt. Filmes partnereket és bemutatóhelyet kell találnunk, hogy a 360 fokban átélhető, térélményű film, amit a stáb leforgatott, minél több emberhez eljuthasson. Bízunk benne, hogy ez sikerülni fog, mert eddig is magyar céges és külföldi támogatók segítségével haladtunk előre ezen a kalandos ösvényen” – olvasható a közlemény beszámolójában.

(MME)

search icon