Lezárult Magyarország legnagyobb állatvédelmi szakmai programja
Lezárult Magyarország legnagyobb állatvédelmi szakmai programja

Befejeződött a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány országjáró állatvédelmi szakmainap-sorozata, amelynek keretében az Alapítvány 19 vármegyében, több mint 1700 szakemberrel együttműködve erősítette az állatvédelem egységes, következetes és eredményes gyakorlatát Magyarországon.

Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos ismertette az állami törekvéseket és az országjárás kormányzati hátterét. Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elnöke azt mutatta be, hogyan segítik az alapítvány tananyagai, képzései és szakmai tartalmai az állatvédelmi jogalkalmazók munkáját.

A budapesti záróeseményen sor került az „Év Állatvédő Állatorvosa 2025” díj pótlólagos átadására is. Mivel Németh Ágnes Izabella, állatorvos és jogász, Zala vármegye hatósági főállatorvosa az október eleji ünnepségen nem tudott részt venni, az elismerést a zárórendezvény ünnepélyes keretei között vehette át.

A szakmainap-sorozat három fő területet fogott össze: a büntetőjogi, a közigazgatási és az állatorvosi–igazságügyi gyakorlatot. A 20 állomás mindegyikének programja egységes, gyakorlatorientált struktúrára épült. Részletesen bemutatták a büntetőjogi eljárások menetét és dokumentálási követelményeit, a közigazgatási hatáskörökhöz kapcsolódó beavatkozási protokollokat, valamint az állatorvosi és az igazságügyi feladatokat, ideértve a sérült állatok ellátásának szakmai szabályait és az eljárások előkészítésének folyamatát. A hallgatóságnak lehetősége volt kérdezni is.

A szakmai napokhoz kapcsolódóan, az Állatvédelmi Kompetencia Program keretében az alapítvány létrehozta az ország legátfogóbb és leghitelesebb állatvédelmi tananyaggyűjteményét, amely minden fontos szereplő számára térítésmentesen elérhető. A tananyagok iratmintákat, valós jogeseteket, szakmai útmutatókat, valamint az állatvédelmi eljárások teljes folyamatait bemutató részletes leírásokat tartalmaznak.

A tananyagok a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány weboldalán érhetők el.

Forrás és fotók: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány

Kiemelt fotó: Canva

search icon