



Afrika tejágazata nagy lehetőség előtt áll, de a növekvő kereslethez erősebb termelési, feldolgozási és piaci rendszerekre van szükség.
A Vet Times-ban megjelent beszámoló szerzője, Rupert Sheppard, brit állatorvos két éven keresztül a katari Baladna óriás-tejgazdaság vezető állatorvosaként dolgozott, így belülről látta, hogyan működik a sivatagi nagyüzemi tejtermelés. A Baladna-történet szinte laboratóriumi tisztasággal mutatja meg, mire képes a modern, teljesen integrált tejtermelés: egy sivatagi farm 22 ezer állattal, intenzív hűtéssel, vízvisszaforgatással, importált takarmánnyal és olyan vállalati modellel, amelyben ugyanaz a szereplő birtokolja az állatállományt, a feldolgozást és az értékesítést is.

A katari példa ráadásul már nemcsak Katar élelmiszer-ellátásáról szól: Baladna afrikai terjeszkedésben is gondolkodik, különösen Algériában. Afrika tejgazdasága azonban nem ennek az egyszerű másolata, hanem sok tekintetben az ellenpontja.
A kontinens egyik legnagyobb ellentmondása, hogy miközben hatalmas szarvasmarha-állománnyal rendelkezik, a globális tejtermelésből mégis viszonylag kis szeletet hasít ki. Egyes fejlesztési és agrárgazdasági elemzések szerint Szubszaharai Afrika a globális tejtermelésnek csak néhány százalékát adja, miközben az egy főre jutó tejkibocsátás messze elmarad a nagy tejtermelő régiókétól.

Ez Afrika tejparadoxona: sok állat, növekvő kereslet, de alacsony hozam és széttagolt értéklánc. Afrikában ezért nem lehet egyetlen „tejmodellről” beszélni. Kelet- és Közép-Afrikában az informális piacok történetileg a forgalomba kerülő tej több mint 80–90 százalékát kezelték, és Kenyában a szegényebb városi háztartások ma is döntően csomagolatlan, friss tejet vásárolnak. Vagyis a kontinens számos országában nem az a fő kérdés, hogyan lehet egyetlen óriásfarmmal mindent megoldani, hanem az, miként lehet a kistermelői rendszereket biztonságosabbá, szervezettebbé és jövedelmezőbbé tenni.
A publikáció tovább olvasható a Magyar Mezőgazdaság weboldalán.
Fotók: Canva