Az elmúlt években sokat beszélünk a szennyezésekről, és aggódunk miattuk. Egy közülük konzisztensen jelen van, koncentrációja nő, bizonyítottan mérgező. Ez a PFAS-ok csoportja: a per- és polifluor-alkil anyagok napjaink egyik legkomolyabb környezeti és közegészségügyi kihívását jelentik.
Bár csupán az elmúlt években kezdett rájuk felfigyelni mind a tudomány, mind pedig a közvélemény, ezek a vegyületek már több mint 70 éve jelen vannak a modern iparban és a mindennapi életben – tájékoztat a Klímapolitikai Intézet cikke. Különlegességük abban rejlik, hogy rendkívül ellenállóak a természetes lebomlási folyamatokkal szemben, ezért gyakran „örök vegyi anyagoknak” nevezik őket. A PFAS-ok ma már megtalálhatók a talajban, a folyókban, a tavakban, az ivóvízben, a vadon élő állatok szervezetében, sőt gyakorlatilag minden ember vérében is.
A PFAS-család több ezer különböző vegyületet foglal magában. Az 1940-es évektől kezdve kezdték őket széles körben alkalmazni, mivel rendkívüli víz-, zsír- és hőtaszító tulajdonságokkal rendelkeznek. Megjelentek a tapadásmentes edények bevonataiban, az élelmiszer-csomagoló anyagokban, a vízálló ruházatban, a tűzoltó habokban, valamint számos ipari technológiában.
A PFAS-szennyezés első jeleit már az 1960-as és 1970-es években észlelték, az amerikai DuPont belső vizsgálata már 1962-ben jelezte biológiai aktivitását és veszélyességét. Akkor azonban még nem ismerték fel a probléma valódi jelentőségét, vagy a belső vizsgálatokat eltitkolták. A vegyületek koncentrációját a környezetben csak később kezdték célzottan mérni. Az első jelentős tudományos eredmények az 1980-as és 1990-es években születtek, amikor kutatók PFAS-maradványokat mutattak ki felszíni vizekben, ipari területek környezetében és emberi vérmintákban.
A szennyezés valódi mértékét először az Egyesült Államokban ismerték fel az 1990-es évek végén, amikor a nyugat-virginiai Parkersburg térségében kimutatták, hogy az ipari kibocsátások évtizedeken keresztül szennyezték az ivóvízbázisokat. Ezt követően Japánban, majd több európai országban – különösen Svédországban, Németországban és Norvégiában – is megjelentek azok a kutatások, amelyek bizonyították, hogy a PFAS-ok nem helyi, hanem globális szennyezőanyagok.
A probléma az, hogy a kimutatási határt jelentő rendkívül alacsony koncentráció közel van az egészségügyi határértékhez (országspecifikusan 5–500 nanogramm/L). Ezért amikor a 2010-es évek végén megtörtént a felismerés a növekvő problémáról, már sok helyen problematikus szintekről beszélhetünk. A publikáció teljes terjedelmében a Klímapolitikai Intézet weboldalán olvasható.
Fotók: Canva