Merre lehet a Velencei-tó jövője? | Holnapután
Az idei nyáron újra a szárazság, a forróság és a vízhiány vált meghatározóvá. Podcastunkban így főként kapcsolódó témákkal foglalkoztunk: szóba került a Balaton és lehetséges jövője, vízügyi kérdések és a Homokhátság helyzete, aztán Ljasuk Dimitryvel a Tisza-tóról beszélgettünk, és a megoldási lehetőségekbe is bepillantást nyerhettünk a marispusztai elárasztás történetével. Aktuális adásunkban a rekord alacsony vízszintet elérő Velencei-tó múltját, jelenét és lehetséges jövőjét jártuk körbe.
Vendégem, Dr. Boromisza Zsombor, a MATE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék egyetemi docense, tájépítész és természetfotós volt, aki évtizedek óta foglalkozik a Velencei-tóval.
Az adásból kiderül, hogy tó történetében a mostani alacsony vízállás nem egyedülálló: ingadozó vízszintű, sekély tóról beszélünk, melynek ráadásul a vízgyűjtő területe is kicsi. A rendelkezésre álló források szerint utoljára az 1860-as években száradt ki a tó, olyannyira, hogy a medrében állítólag huszárok gyakorlatoztak.
A 20. században, annak is leginkább a második felében azonban nagy változások történetek a Velencei-tó körül. A fővároshoz közeli fekvése és jó adottságai miatt egyre inkább üdülőterületként kezdtek rá tekinteni. Ennek megfelelően nagyléptékű fejlesztések indultak, melynek keretében egyre több beton került a természetes partok helyére, visszaszorult az őshonos növényzet, és a korábbi ingadozás helyett egy gyakorlatilag állandó, magas vízszintet alakítottak ki.
Átalakuló környezet, új adottságok
Mindez remekül működött, amíg a környezeti feltételek változása közbe nem szólt. Az elmúlt években egyre alacsonyabb vízszintet már nem lehetett ellensúlyozni, ami többek közt a tó halállományának részleges pusztulásához vezetett. A turizmus is egyre jobban megsínyli a helyzetet, a kilátások pedig nem rózsásak. Pedig lehet, hogy csak másképp kellene tekintenünk a mostani állapotokra.
Megszoktuk az átalakított állapotot, és azt tekintettük természetesnek, azzal az élővilággal, ami ehhez alkalmazkodott. Most azonban újra átalakulás van, ráadásul a tónak a természetközeli eredeti karaktere irányába történik az átalakulás, csak ez a mi szemünk számára szokatlan. Lehet, hogy 200 éve nem láttunk ilyen jellegű élővilágot sem, mint ami most van.
Ökológiai katasztrófáról tehát messze nincs szó! Jó példa erre a madárvilág: olyan fokozottan védett gázlómadarak, mint a gulipán vagy a gólyatöcs, épp most találják meg az optimális élőhelyüket a sekély vízben.
Ami eddig volt, az elmúlt, de ez nem jelenti, hogy mindennek vége
Ahogy vendégem mondja, ma leginkább alkalmazkodási válsággal kell szembenéznünk. Az, hogy a tó nem úgy viselkedik, ahogy elvárjuk tőle, még nem jelenti azt, hogy nem érezhetjük jól magunkat a partján. Számos lehetőség adódik a jelenlegi és a jövőben várható körülmények között is: ilyen lehet például az ökoturizmus, mely alacsony vízszint mellett is remekül tud működni.
Az átálláshoz azonban idő kell, és ezt tudja megkönnyíteni, ha ideiglenesen a vízpótlás eszközéhez nyúlunk. Ezzel viszont jobb óvatosnak lenni, legalábbis annyiban, hogy alaposan megvizsgáljuk a lehetséges utakat.
Az adásban szót ejtettünk még:
- a tó vízminőségének romlásáról: a növekvő sótartalomról, a savasodásról és az algásodás kockázatáról, és arról, mennyire biztonságos ma belemenni a vízbe,
- arról, hogy az elmúlt évek halpusztulásai mennyiben köthetők ahhoz, hogy a magas vízhez szokott halállomány nehezen viseli az oxigénszegény, felmelegedett vizet,
- a Balaton helyzetéről: bár ott is rekord közeli az alacsony vízállás, Boromisza szerint a két tó lépték és érzékenység szempontjából egészen más kategória,
- arról, hogy egyes önkormányzatok fizetős strandokat tettek ingyenessé, hogy segítsék a helyi turizmust ezen a nehéz nyáron,
- Egy hasonlatról, ami jól szemlélteti, miért jár jól, aki elfogadja a tó „valódi természetét” ahelyett, hogy folyton csalódna benne,
- és néhány gyakorlati tippről a hétköznapi vízhasználatra, például hogy miért nem mindegy, mit ültetünk a kertbe, vagy hogy milyen módon és mikor mossuk az autónkat.
