



A Magyar Közút Nonprofit Zrt. néhány évvel ezelőtt kísérleti út- és hídépítési programot hirdetett meg. A program célja, hogy a mindenkori legkorszerűbb anyagok és technológiák segítsék a biztonságos közlekedést a hazai utakon.
A program keretében lehetőség nyílik közútépítésben vagy fenntartásban korábban nem alkalmazott új építési anyagok, illetve új technológiák, eszközök minősített körülmények között történő kipróbálására az országos közúthálózat egyedileg meghatározott szakaszain. Az ígéretes újítások széleskörű alkalmazását megelőzően szükséges az adott anyag vagy technológia alkalmazásával kapcsolatos szakmai tapasztalatok gyűjtése, amihez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai révén biztosítja a szakmai hátteret.
Az országosan 32 ezer kilométernyi közúthálózatot üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a szakmai zsűri (kísérleti építési bizottság) a program elindítása óta eddig 23 pályázatot fogadott be. Ebből 3 projektet zártak le, 2 kivitelezés, 11 monitoring, míg 7 kivitelezési szerződés előkészítés alatt áll.
A program során olyan projektek fejesztése zárult le illetve tart jelenleg is mint:
A fejlesztésekről bővebben a Magyar Közút honlapján