A megújulóenergia-technológiákra való átállás valójában növelni fogja az ellátásbiztonságot, és mérsékli a geopolitikai kockázatokat – állítja egy új tanulmány. A Rice Egyetem Baker Intézetének kutatása szerint nemcsak a fosszilis energiaforrásokon alapuló rendszerek bányászati és nyersanyagigényének csökkenése, hanem az energiahordozó-ellátási láncokat fenyegető politikai kockázatok elkerülése miatt is jóval biztonságosabbá teszi az energiaellátást a megújulókra való áttérés.
A tiszta energiaforrásokra való átállással párhuzamosan egyre hangosabban hallható, hogy az energiabiztonság csökkenésére figyelmeztető hangok mögött nem kis részben a jövedelmezőbb korábbi állapot fenntartásának vágya állhat. Az új technológiák ugyanis kisebb kereskedelmi és profitlehetőségeket kínálva szorítják ki a sokkal nagyobb fosszilis iparágakat.
Kapcsolódó bejegyzések
Egyelőre nem tudunk megszabadulni az olaj-, gáz- és szénfüggéstől
2050-re a megújuló energia átveszi az energiamix legnagyobb szeletét, de sajnos tovább növekszik a fosszilis energiahordozók kitermelése is.
Szélenergia : szén = 5 : 1
Ellentétben a témában elterjedt közvélekedéssel, a szénről a szélre való áttérés drámaian csökkentené a bányászott anyagok iránti igényt – fejtik ki a szerzők. Állításukat a megújuló és a fosszilis rendszerekhez szükséges bányászott és kereskedett anyagok mennyiségének összehasonlításával támasztják alá.
Példaszámításuk Texas villamosenergia-piacának szénről szélre történő hipotetikus átállítására vonatkozik. Eszerint az a nyersanyag-bányászati igény, amely egy 20 éven át átlagosan 1 GWh termelésére képes szélerőműflotta megépítéséhez és telepítéséhez szükséges, szénerőművek esetében csupán kevesebb mint 4 évnyi hasonló nagyságú termeléshez lenne elegendő. (Bekalkulálva az ércek kitermelését, illetve a föld mozgatását a bányászati és a finomítási folyamatban.) Vagyis megegyező nagyságú bányászati aktivitás mellett a szélerőművek több mint ötször annyi energiát képesek előállítani, mint a szenes kapacitások.
Ha a világ a jelenleginek a tizenkétszeresére is fokozná a szélturbinákhoz szükséges olyan fémek éves globális kitermelését, mint a lítium, a kobalt, a réz és a ritkaföldfémek, ez a mennyiség még mindig csak mindössze 3 százalékát tenné ki a világ 2020-as szénkitermelésének. Az átállással ugyanis értelemszerűen megszűnik a fosszilis energiahordozók jelenlegi állandó szállítási szükséglete, az új tisztaenergia-rendszer pedig csupán az erőművek gyártásához elengedhetetlen nyersanyagok és alkatrészek beszerzéséhez kapcsolódó kereskedelemtől függ majd. Miután a rendszer működésbe lép, a fenntartásához a hagyományos fosszilis infrastruktúrához képest elhanyagolható mértékű kereskedelemre lesz szükség.
Állandó függésben a nyersanyagoktól
Az idézett tanulmány szerint az elemzők és a döntéshozók a globális felmelegedést okozó gázok kibocsátásának csökkentése mellett eddig kevesebb figyelmet szenteltek az energiaátmenet egyéb előnyeinek. A megújulókra támaszkodó energetikai infrastruktúra létrehozása és működtetése nagyrészt csak a felépítését lehetővé tevő bányászatot, illetve nyersanyagbeszerzést és -kereskedelmet teszi szükségessé. Vele szemben a fosszilis rendszer állandó függési viszonyban tartja az államot az energiahordozók folyamatos utánpótlási igénye miatt. Ez a függés különösen akkor kellemetlen, amikor az ellátás nem feltétlenül baráti, instabil vagy antidemokratikus országok energiaexportjára támaszkodik.
Ezt Európa jelenleg az orosz vezetékes és más – szintén import cseppfolyósított – földgáztól (LNG) való függés formájában érzi súlyosan a saját bőrén. De az olaj, illetve a folyékonyüzemanyag-ellátás területén még nagyobb Európa külső országoktól való függése. Ez a szénre is hasonlóan érvényes. Az Egyesült Államok ugyan nettó exportőr az olajat, a gázt és a szenet tekintve is, de például jelentős katonai kiadásai vannak az olajtermelő országok védelme érdekében, melyek stabilitása a globális olajpiac, így a világgazdaság szempontjából is létfontosságú.
A fosszilis energiahordozók a teljes nemzetközi kereskedelem 5–10 százalékát teszi ki
Az olaj-, a gáz- és a szénkereskedelem az év minden napján, a nap minden órájában irdatlan mennyiségeket szállít szerte a világban, ami értékben a teljes nemzetközi kereskedelem 5–10 százaléka. Az óriási fosszilistüzelőanyag-ellátási láncok több ezer kilométer hosszan húzódnak szárazföldön és tengeren. Folyton műszaki meghibásodások, emberi beavatkozások és természeti események fenyegetik őket. Egy kis hiba is extrém következményekkel járhat, nem beszélve arról, hogy a szállítás önmagában is rendkívüli mértékben járul hozzá a globális felmelegedést okozó karbonemisszióhoz.
Az üzemanyag-intenzív energiarendszerek biztonsági követelményei sokkal nagyobb terhet jelentenek. Drágábbak és kockázatosabbak, mint a tőkeigényes megújulóenergia-rendszerek védelme. Utóbbiak olyan hosszú élettartamú berendezéseken alapulnak, amelyek a napfényből, valamint a levegő és a víz áramlásából nyerik az energiát. A megújuló rendszerek esetében a fogyasztóknak nem kell folyamatosan kapcsolódniuk a hosszú ellátási láncokhoz. Ezzel szemben a hajón, vasúton, teherautókon vagy csővezetékeken keresztül szállított üzemanyagok esetében az ellátásnak szó szerint mindenáron megszakítás nélkülinek kell maradnia. Az energiabiztonsággal kapcsolatos aggodalmak nem tűnnek el teljesen a megújulókra való átállással, melyeknek egyelőre továbbra is időszakos termelési problémákat kell leküzdeniük. De ahogy az egyre fejlettebb tisztaenergia-technológiák mind nagyobb részét teszik ki az energiamixnek, ez a kockázat várhatóan mérséklődik.
Kibocsátáscsökkentés = kockázatcsökkentés
Mivel az energiaátmenetben alkalmazott technológiák nyersanyagigénye jóval kisebb, mint a fosszilis energiarendszereké, csökken az ezzel összefüggő nemzetközi kereskedelem mértéke. Ez a kapcsolódó politikai és egyéb jellegű kockázatok (pl. szankciók, tiltás, embargó, polgárháború, sztrájk) mérséklődését is maga után vonja. Persze teljesen – legalábbis egyelőre – nem lehet felszámolni a kockázatot. Nem utolsósorban azért sem, mert a megújuló technológiákhoz szükséges nyersanyagok nem kis része meglehetősen kevés országból, Kínából vagy egyéb, kevésbé demokratikus vagy instabil államokból származik. Emellett azt is kár lenne tagadni, hogy az energiaátmenet jelenlegi, kezdeti szakaszában is érzékelhető a bizonytalanság – egyébként minden paradigmaváltásra jellemző – fokozódása.
Miközben az egyre sürgetőbb klímacélok eléréséhez többszörösére kell gyorsítani a nap- és szélerőművek, valamint egyéb tiszta technológiák telepítését, ma még nem állnak rendelkezésre a teljesen megújuló alapú rendszer kellő rugalmasságát és ellátásbiztonságát szavatoló, piacérett és gazdaságos megoldások. Ezért nélkülözhetetlenek ma még például a villamosenergia-ellátáshoz a földgáztüzelésű erőművek, amelyek viszont a centralizált és importfüggő gázellátás fent részletezett problémáit vonják maguk után. A földgázról és a többi fosszilis energiaforrásról való leválást lehetővé tevő energiatároló technológiák azonban napról napra fejlődnek (lásd akkumulátorok és hidrogén). Bár a jelenlegi globális gázhiány és a magas gázárak rövidebb távon lassíthatják a folyamatot, hosszabb távon remélhetőleg lendületet adnak neki, gazdaságtalan beruházásokat is megtérülővé varázsolva.
A jelenlegi energiaválságban ugyan szerepet játszik az is, hogy idén Európa a vártnál kevesebb szélenergiát termelt, ennek ellenére a magas áramárakért sokkal inkább a fogyasztás megugrása és a gázhiány előidézte gázárak tehetők felelőssé, mintsem a megújulók vagy a kibocsátáscsökkentési intézkedések. Az is tény ugyanakkor, hogy az elmúlt időszakban a fosszilis termelésbe a korábbihoz képest jóval kevesebb beruházás érkezett, nem függetlenül a klímavédelmi erőfeszítések fokozódásától. Ezzel együtt a hagyományos energiaipari lobbi, az ezek érdekeit képviselő politikusok, valamint a klímaszkeptikusok állításaival szemben – melyek a megújulókat és a „túlzottan ambiciózus” klímacélokat vádolják a jelenlegi helyzet kialakulása miatt – most minden korábbinál egyértelműbb, hogy nagyon rá kell kapcsolni az energiarendszer totális átalakítására. Ez az EU-ban is világosan látszik.
Ma, amikor az energiaátmenetnek viszonylag az elején, a klímaválságnak viszont már „haladó” szintjén áll az emberiség, a globális energiaválság is aláhúzza a jelenlegi energiarendszer fenntarthatatlanságát. A következtetések egy irányba mutatnak: a tiszta energiára való átállás felpörgetésének nem „csak” a Föld élhetőségének megőrzése szempontjából nincs alternatívája, de az egyre növekvő globális energiaéhség csillapítása is mind kevésbé tűnik lehetségesnek a régi keretek között. A kétségkívül óriási kihívást jelentő energiaátmenettel olyan – klímasemleges és elérhető árú – globális energiarendszert lehet és kell létrehozni, amely a spekulánsok és a hatalmi központok manipulációitól, a kínálati hiányoktól és az áremelkedésektől való nagyobb védettségével az ellátásbiztonság magasabb szintjét is biztosítja.
Fotók: canva.com
