A hétvégén már mi is beharangoztuk, milyen nagyszabású klímaváltozással kapcsolatos jelentés kiadására készül az ENSZ kormányközi éghajlati tudományos szerve, az IPCC. Az értékelő jelentések három csoportban készülnek. A mai nap megjelent első jelentés öt kibocsátási forgatókönyv előre jelzett hatásait vázolja fel, amelyek a globális nettó negatív és nettó nullától a 2050-re és 2100-ra megduplázódó kibocsátásokig terjednek a jelenlegi szintekhez képest. A második és a harmadik jelentés, amely 2022 elején jelenik majd meg, azt vizsgálja, hogyan lehet alkalmazkodni ezekhez a hatásokhoz, és hogyan lehet megelőzni a legrosszabb forgatókönyveket.
Az alábbiakban olvashatjuk a mérföldkőnek számító első jelentés öt legfontosabb üzenetét.
- 2040-re meghaladjuk a 1,5 Celsius-fokos felmelegedést.
Az elmúlt évtizedek felmelegedésére évezredek óta nem volt példa, a felmelegedés gyorsan és a Föld szinte egész területén zajlik, és megfordította a hosszú távú globális lehűlési tendenciát. Körülbelül 125 000 évre kell visszamennünk ahhoz, hogy több évszázadon át tartó, melegebb globális felszíni hőmérsékletre utaló bizonyítékokat találjunk. Így egyre szűkebb az út ahhoz, hogy az évszázad végére az iparosodás előtti szinthez képest 1,5 Celsius-fokon stabilizálódjon a hőmérséklet, ami a Párizsi Megállapodás legambiciózusabb célkitűzése. Az IPCC-jelentésben felvázolt valamennyi kibocsátási forgatókönyv szerint a Föld felszínének felmelegedése az előrejelzések szerint a következő két évtizedben eléri az 1,5C vagy 1,6C-ot. A küszöbérték részben azért került közelebb, mert a kutatók a történelmi hőmérséklet-emelkedés becslésébe új adathalmazokat vontak be, többek között a gyorsan melegedő Északi-sarkvidékről származó adatokat. Ez 0,1C-vel növeli a történelmi felmelegedés becsült értékét. A legutóbbi értékelő jelentés óta eltelt időszak magas globális kibocsátása folytatja ezt a tendenciát. Ahhoz, hogy egyáltalán esélyünk legyen elérni azt a célt, amelyet egyes veszélyeztetett közösségek és ökoszisztémák túlélése szempontjából alapvető fontosságúnak tartanak, a CO2-kibocsátás drasztikus csökkentésére lenne szükség ebben az évtizedben, 2050-re pedig nettó nulla kibocsátásra.
- Az emberi tevékenység okozza a szélsőséges időjárást
Míg a legutóbbi 2013-ban megjelent jelentés arra a következtetésre jutott, hogy az emberi hatás az éghajlati rendszerre „egyértelmű”, az új elemzés szerint „nagy a valószínűsége” annak, hogy az emberi tevékenység a gyakoribb vagy intenzívebb hőhullámok, a gleccserek olvadása, az óceánok felmelegedése és a savasodás fő okozója. A legutóbbi IPCC-jelentés óta óriási fejlődés történt az attribúciós tudományban. A továbbfejlesztett modellekkel a tudósok már képesek számszerűsíteni, hogy mennyivel valószínűbbek vagy intenzívebbek voltak a szélsőséges időjárási események az éghajlatváltozás miatt. A legújabb tanulmányok kimutatták, hogy a 2020-as szibériai hőhullám és a 2016-os ázsiai szélsőséges hőség soha nem következett volna be a fosszilis tüzelőanyagok emberi égetése nélkül.
- Többet tudunk a regionális éghajlati hatásokról
Az IPCC legutóbbi jelentése óta az éghajlati modellek fejlődtek, lehetővé téve a kutatók számára, hogy regionális szinten elemezzék a jelenlegi és az előre jelzett hőmérsékleti és hidrológiai szélsőségeket, és megértsék, hogy a globális éghajlati hatások hogyan fognak kinézni a világ különböző részein. A modellek azt mutatják, hogy az Északi-sarkvidék gyorsabban melegszik, mint más régiók, és az északi félteke magas szélességei az előrejelzések szerint a globális felmelegedés szintjének két-négyszeresével melegednek. A trópusokon a felmelegedés lassabb, de észrevehető, mivel az Egyenlítőhöz közeli szárazföldek emberi hatás hiányában nem változnak évről évre nagymértékben. A jelentés szerint a Golf-áramlat nagy valószínűséggel gyengülni fog az évszázad során. Az Atlanti-óceán áramlásának teljes összeomlása megzavarná a regionális időjárási mintákat, gyengítve az afrikai és ázsiai monszunokat és erősítve a száraz időszakokat Európában.
- Közelebb kerültünk a visszafordíthatatlan fordulópontokhoz. A jelentés megkongatja a vészharangot az éghajlat visszafordíthatatlan változásainak, a gyakran billenőpontoknak nevezett változásoknak a lehetősége miatt. Például a hőmérséklet emelkedésével az erdők elkezdhetnek pusztulni, és egyre kevésbé lesznek képesek elnyelni a szén-dioxidot, ami további felmelegedéshez vezethet. Vagy az antarktiszi jégtakaró destabilizálódhat, ami a tengerszint gyors emelkedéséhez vezethet. Az antarktiszi jégtakaró olvadása 2100-ra több mint egy méterrel, 2500-ra pedig 15 méterrel emelheti a tengerszintet.
- A metánkibocsátás fontos mozgatórugó
Az IPCC most először szentelt egy egész fejezetet a „rövid élettartamú éghajlati tényezőknek”, például az aeroszoloknak, a részecskéknek és a metánnak. A metán szintje jelenleg magasabb, mint az elmúlt 800 000 év bármelyik időpontjában, és jóval meghaladja az AR5-ben felvázolt biztonságos határértékeket. A metán, amely a felhagyott szénbányákból, a mezőgazdaságból, valamint az olaj- és gázipari tevékenységekből kerül a légkörbe, 20 éves időszak alatt 84-szer nagyobb globális felmelegedést okoz, mint a CO2. A globális felmelegedés közel negyedéért felelős. A globális felmelegedésre adott ökoszisztéma-reakciók, mint például a permafroszt felolvadása és az erdőtüzek, nagy valószínűséggel tovább növelik a metán koncentrációját a légkörben. A szerzők szerint a metánkibocsátás erőteljes és gyors csökkentése nemcsak a globális felmelegedést fékezné meg, hanem a levegőminőséget is javítaná. Globális felmelegedésre gyakorolt hatása ellenére a metán sokkal kevesebb figyelmet kapott, mint a CO2, és nem szerepel a legtöbb ország éghajlat-változási kötelezettségvállalásában.
(fotó: pexels – Denniz Futalan)
