Klímaprivilégium
Klímakiváltságosnak lenni azt jelenti, hogy az adott személyt nem érinti az éghajlatváltozás negatív hatása, nincs róla személyes tapasztalata. Ilyenformán a klímaprivilégium az a luxus, hogy az illető az éghajlatváltozásra úgy gondol, mint valamire, ami máshol történik, vagy talán a jövőben fog történni.
A globális felmelegedést okozó üvegházhatású gázok kibocsátásának oroszlánrészét a gazdag országok azon fogyasztói teszik ki, akiknek van elég vagyonuk ahhoz, hogy hatalmas házakat fűtsenek és hűtsenek, állandóan autózzanak, jelentős környezetterhelésű ételeket fogyasszanak, és sokat repüljenek.
Más szempontból a klímaprivilégium annak megértését is jelenti, hogy a világ kiváltságos fogyasztóinak felelősséget kell vállalniuk a klímaválságban játszott szerepükért. Képesnek kell lenniük döntéseket hozni szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentésére.
A klímaprivilégium kifejezés a fehér kiváltság érzetéből ered. Egy nagyon is valós jelenségből, ami a jómódú fehér Amerika nagy részét áthatja. Mindez a fehér és a fekete közösségek nemzedékek óta tartó eltérő vagyoni helyzetére vezethető vissza. Az éghajlati kiváltság pedig az üvegházhatású gázok légkörbe történő kibocsátásának, illetve igen eltérő mértékének a következménye. Ahogy a vagyon generációkon keresztül felhalmozódott, úgy a kibocsátások tartós hatásai is felerősödtek. Ezek a kibocsátások az ipari forradalommal kezdtek el felhalmozódni, Nagy-Britanniában az 1700-as, míg az Egyesült Államokban az 1800-as évektől.
Ezen korszak kezdete óta a szegényebb nemzetek járultak hozzá a legkevésbé az éghajlati válsághoz. Mégis ők viselik a legsúlyosabb hatásait. A gazdag országokon belül is létezik éghajlati egyenlőtlenség. A szegények vagy a valamilyen formában marginalizált közösségek gyakran már most súlyos éghajlati hatásokkal szembesülnek annak ellenére, hogy kevesebb kibocsátást okoznak. Sajnos ez a tendencia a felmelegedés súlyosbodásával tovább fokozódhat.
Sok tudós a klímaprivilégiumot olyan horderejű környezeti problémának tekinti, mint a korallzátonyok pusztulása, a fogyatkozó esőerdők vagy az olvadó sarki jégtáblák.
Egy tanulmány szerint az éghajlatban a legnagyobb pozitív irányú változást a közlekedés (a repülés, az autózás) és az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának csökkentése eredményezheti. Ezeknek a tevékenységeknek sokkal nagyobb hatása lehet az egyén szénlábnyomára, mint az újrahasznosításnak. Például az üvegházhatású gázok kibocsátásának éves szintű megtakarításában a növényi alapú étrend négyszer hatékonyabb. Az évi egyetlen repülőút elkerülése akár 8-szor hatékonyabb, az autómentes életmód pedig 11-szer hatékonyabb, mint az újrahasznosítás.
