A főtájépítész szerint jó ötlet lenne  juhnyájakat legeltetni Budapesten
A főtájépítész szerint jó ötlet lenne  juhnyájakat legeltetni Budapesten

Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a városi rétek néven ismertté vált ökológiai kísérlet mellett a fővárosi természetvédelemről, a zöldítés klimatizáló funkciójáról és a fővárosi kaszálók legeltetéséről is megosztotta gondolatait a Qubit-on.

A szakember szerint a fővárosi legelő-ökoszisztémák kialakításához fontos lenne, hogy legyen Budapestnek egy vagy több nyája.

Az olyan természetvédelmi területeinken, ahol a biodiverzitás megőrzéséhez a kaszálórétek fenntartása a cél, a komplex feladat miatt szeretnénk meghonosítani a legeltetést. Fontos belőni az arányokat, hogy a legelőnyomás elsősorban az ökoszisztémát szolgálja, és ne a nyájak vagy gulyák gazdasági haszna legyen a fontos. Nem az a cél ugyanis, hogy a szürke marhák vagy a juhok egy még előre nem látható éhínség idején kielégítsék az éhező város igényeit, hanem a természeti értékmegőrzés.

magyarázta Bardóczi az első hallásra meglepő ötletről.

A főtájépítész természetesen nem a belvárosban gondolta kijelölni ezeket a legelőket, hanem három külső kerületi részen: a III. kerületi Mocsárosdűlőn, az újbudai Tétényi-fennsíkon és a X. kerületi Felsőrákosi-réteken. A projektbe a Fővárosi Állat- és Növénykert bevonása is elképzelhető, egyrészt az állatsimogató programok stresszét a réten legelve kipihenő saját juhaik miatt, másrészt pedig rengeteget és drágán fogyasztó húsevőik ellátása szempontjából.

Az interjút követően több kritika is érte a szakembert a projekt megvalósíthatósága kapcsán, melyekre reagálva Facebook posztjában bemutatott más nagyvárosi, többek között stockholmi és londoni városi legelőket.

(Qubit)

(fotó: pexels – Trinity Kubassek)

search icon