“Mindig a felelősségvállalás a fontos, akár egyéni, akár közösségi” – Bárdics Anna, Ecomind
“Mindig a felelősségvállalás a fontos, akár egyéni, akár közösségi” – Bárdics Anna, Ecomind

Az elmúlt hónapokban számos inspiráló nővel, figyelemreméltó fenntarthatósáégi kezdeményezéssel találkozhattunk. Most egy újabb következik: felkerestem Bárdics Annát, az Ecomind márka képviselőjét, hogy megkérdezzem, ő mit gondol a felelősségvállalásról és a bolygónk fenntarthatóságának állapotáról.

Anna, köszönöm szépen, hogy elfogadtad az interjú megkeresésemet. Hogyan érkezett az életedbe az Ecomind ötlete? 

A családomnak csomagoltam reggelente uzsonnát, és elkezdett zavarni a sok letépett alufólia – ekkor kezdtem kutatni egy olyan megoldás után, ami tudja mindazt, amit ez a termék, de mégis sokszor használatos. Így találtam rá a méhviaszos csomagolóra. Majd az egyik sokszor használatos tárgy hozta magával a másikat. Persze voltak zsákutcák is, olyan termékek, amik nem voltak elég célszerűk vagy jó minőségűek – ezek helyett tovább kerestem.

Annyira megörültem a felfedezéseknek, illetve összegyűlt annyi know-how, hogy szerettem volna ezt másokkal is megosztani. Kezdetektől fogva fontos volt számomra – és ezzel hozott az Ecomind szerintem új színt a hulladékmentes közösségbe – a design és az esztétikum. Az a cél, hogy ezeket a tárgyakat sokáig használjuk, naponta ott vannak a kezünkben, táskánkban, otthonunkban, ezért a ténykedésen túl az is fontos, hogy szépek és szerethetőek legyenek. 

Inspirációt és ötleteket adtok, hogy hogyan csökkentsük a hulladékot. Mégis, hogyan? 

Lépésenként! Sokszor hangoztatjuk a márkánk csatornáin, hogy nem kell lecserélni az egész háztartást, hanem fokozatosan, lépésről lépésre kell haladni a zöldítésben. Egyfelől azzal ugye semmit nem nyerünk, ha még működőképes tárgyakat dobunk ki, mert nem elég “zöldek”, elegendő akkor környezetbarát alternatíva után nézni, ha már elhasználódtak.  Másrészt idő is kell, amíg átáll az ember egy új megoldásra és megszilárdul egy új szokás. Ilyen például a környezettudatos mosogatás – akár luffaszivacsot választasz vagy növényi súrolókefét – ezek a műanyagszivaccsal szemben lebomlanak,  de nem pontosan ugyanúgy működnek, kicsit újra kell gondolni velük a munkát. 

Említetted, hogy mindig az egyéni és a közösségi felelősségvállalás a fontos. Egyik sem működhet a másik nélkül.

Igen, vannak problémák, amik nemzeti (sőt globális) szinten oldhatók csak meg, de az sem jó taktika, ha mi mint átlagemberek széttesszük a kezünket, hogy semmit sem tehetünk, amíg a nagyvállalatok nem változtatnak.  Amiben nagyon hiszek, az a közösségek ereje, az alulról jövő kezdeményezések, a példamutatás. A közösségi felületeinken például sokszor kapok üzeneteket a követőktől mindenféle remek kezdeményezésről – például, hogy lakóhelyükön cserepolcot szerveztek a felesleges tárgyaknak, közösségi komposztálásról, stb. Tehát az egyéni szerepvállalás is fontos, és a részvétel valamilyen közösségi környezettudatos kezdeményezésben.

bárdics anna
Bárdics Anna minden eladásra kínált terméket maga is kipróbált, úgy ajánlja a zöldítőknek

Mi a célod? Mi a  víziód? 

A szemléletformálás, hogy új és hatékony megoldásokkal ösztönözzük azokat, akik a zöldítés valamelyik lépcsőfokán állnak. A kezdetektől nagyon fontos volt számomra, hogy az Ecomind egy támogató, elfogadó platform legyen, ami néha edukál, inspirál, néha megnevettet. 

Mindenkiből időnként előtör a klímaszorongás, az érzés, hogy nincs értelme csinálni, nem tudok érdemben változtatni. Vagy akár néha a bűntudat, ha van egy kis visszalépés a környezettudatosságban – ilyenkor nagyon jó ha ott van egy közösség, ahol látsz egy vicces környezettudatos mémet, megosztunk egy házi tisztítószer videót, vagy hogyan varázsolj újjá egy megunt régi tárgyat.

hálós szatyor

Melyik a kedvenc terméked? 

Nehéz erre válaszolni! Mindegyik! Nem titok, hogy csak olyan termékek vannak a webshopban, amiket én, a családom vagy barátok teszteltek és jónak találtak!  Kezdetben a bevásárláshoz használt hálós zsákok voltak a kedvenceim – remek érzés volt minden alkalommal nejlon hegyek nélkül megúszni a vásárlást. Ez a szokás be is épült a mindennapi rutinba. Mostanában a környezettudatos fürdőszoba foglalkoztat, ami sokáig mumus volt számomra – nehezen engedtem el a jól bevált márkákat. De tavaly megvolt az áttörés, flakonos termékek helyett szilárdakat használok, áttértem a fémborotvára és nemrégiben az eldobható fülpiszkáló helyett átálltunk a tartós, sokszor használatosra.

Ebben a szemléletben egy Vivienne Westwood idézetet választottam mottómnak. “Vásárolj kevesebbet, válassz okosan, használd soká.”

search icon