Jó cseresznyeszezonra számíthatunk
Jó cseresznyeszezonra számíthatunk

A jelentősebb fagykárok és növényvédelmi problémák elkerülték a cseresznyeültetvényeket hazánkban, így idén a közepesnél jobb termés várható.

A FruitVeB körképe szerint, a korai fajták betakarításával, a szokásosnál mintegy két héttel előbb, május 15-20. között kezdődött meg az idei cseresznyeszezon. A cseresznyetermés országos kitekintésben, fajtától és térségtől függően rendkívül változatos képet mutat, ami egyrészt az áprilisi fagykárokkal, az adott fajta, illetve térség virágzása időszakában tapasztalható időjárási körülményekkel, másrészt az utóbbi héten lokálisan lehullott csapadékkal magyarázható.

Általánosságban elmondható, hogy az enyhe telet követően a virágzás időszakában is a szokottnál melegebb volt, a kötődés során viszont hűvösebb, relatíve fényszegény időjárási viszonyok uralkodtak. Országos tavaszi fagykárról nem beszélhetünk a cseresznye esetében, mégis voltak olyan körzetek, ahol a fagy komoly károkat okozott, például Zalában és Szabolcsban.

Az elemzés rámutatott, hogy jelenleg még a korai cseresznye betakarítása folyik: a Bigarreau Burlat, a Valerij Cskalov már érkezik a piacokra, és a Nimba szürete is megkezdődött. Dél-Magyarországon most kezdődik a Vera és a Carmen szedése, június elejétől várható a nagyobb mennyiségek megérkezése. A szezon első hetének tapasztalatai alapján a korábbi éveknél nagyobb mennyiség került a piacokra, minőségi problémák egyelőre nincsenek, az aszálynak jobban kitett térségekben a gyümölcsméret marad el valamelyest a várttól. Óvatosságra int, hogy a cseresznyelégy nagyon korán megjelent (már május első felében), így a szokásosnál korábban el kell kezdeni védekezni, hogy elkerülhető legyen a nagyobb kártétele. 

Az ártartományokat tekintve, a 22-24 mm közötti apró szemű cseresznye nagybani ára 600-700 Ft/kg között alakul, és ez a kategória még ennyiért is csak nehezen értékesíthető, míg a szépen válogatott, nagy méretű (30+) gyümölcsnél nem ritka a 3000 Ft/kg körüli ár sem. Összességében ez egy 1300-1500 Ft/kg körüli átlagárat jelent, óriási tehát az árkülönbség a minőségi osztályok között. A fogyasztói árak – méretkategóriától, kiszereléstől, csomagolástól függően – jellemzően 1 500-3 500 Ft/kg között mozognak. 

Magyarországon a jó években általában 12 ezer tonna körüli termést takarítanak be, és az idény ilyen korai szakaszában – különös tekintettel a mostani esős időszakra – jósolni még igen nehéz, de az látszik, hogy az előző két-három évhez képest az eddigi terméskiesés jóval kisebb. Ebből kiindulva valószínűsíthető, hogy a 2024-es évben 12 ezer tonnás, vagy azt némileg meghaladó cseresznyetermésre lehet számítani.

Természeti kincseink ismerete, és védelme a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón is a kiemelt témák közé tartozott. A rendezvényen a hazai agrárszektor számos neves képviselője vett részt, értékes előadásokat és innovatív megoldásokat prezentálva az érdeklődők számára.

(FruitVeB)

Fotó: Canva

search icon