Az állattartásban használható takarmány készülhet az ipari termelés során keletkező, jelentős környezet- és klímapusztító potenciállal bíró szén-dioxidból és más gázokból. Ezzel egyszerre több fenntarthatósági probléma megoldásához is közelebb kerülhetünk.
Az emberiség várhatóan még évtizedek múlva is rengeteg fosszilis energiahordozót fog használni, akkor is, ha 2050-ig sikerül elérnie a klímasemlegesség állapotát. Az ezek égetésekor képződő üvegházhatású gázok nagy részét azonban egyre kevésbé engedheti a légkörbe, ha el akarja kerülni a klímakatasztrófát. Ezért a ma még alig alkalmazott szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (CCS), illetve ennek hasznosítással kombinált változata (CCUS) a jövőben növekvő jelentőségre tehet szert. De jelenleg nem egyértelmű, hogy pontosan mit is jelenthet majd a hasznosítás. Közben az agrárium karbonemisszióját is radikálisan csökkenteni kell, amire szintén több ígéretes lehetőség kínálkozik. Az egyik ilyen kecsegtető, egyben meghökkentő opció a két kihívásra egyszerre adna választ.
A gyárkéményből a vályúba
Kína évente mintegy 28 millió tonna – a bab és a borsó rokonságába tartozó – szójababot importál, zömmel Brazíliából, Argentínából és az Egyesült Államokból. Ennek legnagyobb részét megőrlik, majd takarmányként sertésekkel etetik meg. A behozatalra azért szorul rá az ország, mert miközben több mint 1,4 milliárd fős lakosságának a kereslete egyre nő, közel 10 millió négyzetkilométeres alapterülete ellenére termőföld- és mezőgazdaságiáru-hiánnyal küzd.
Az életszínvonal növekedésének egyik általános következménye világszerte a húsfogyasztás növekedése. Ezzel a kínaiak sincsenek másképp. A családok jövedelmének emelkedésével a sertéshús és a belőle készült termékek iránti kereslet is erősödik. Ennek eredményeként Kínában ma már több sertést tartanak, mint a világ bármely más országában.
Kína ugyanakkor egyben a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója is. Egymagában az energiával kapcsolatos 33 milliárd tonnás éves globális szén-dioxid-kibocsátás közel harmadáért felel. A kínai mezőgazdaság pedig szintén jelentős kibocsátó: a globális agrárszektor – beleértve a növénytermesztést és az állattartást is – közel 10 milliárd tonnás (szén-dioxid-egyenértékű) emissziójából számítási módszertől függően 650 millió–1,2 milliárd tonnával vette ki a részét. Jóllehet, ebből a sertésellátási lánc kibocsátása csak viszonylag kis részt, kevesebb mint 10 százalékot tesz ki. Az ágazat nagyságára és növekedésére tekintettel emissziós intenzitásának csökkentése szükséges. Különösen igaz ez a takarmány-előállításra, ami az ágazat kibocsátásának 60 százalékáért felel.
Kínában most sikerült olyan módszert kidolgozni, amely egyszerre járulhat hozzá mindkét probléma kezeléséhez. Vagyis az ipari emisszió hasznosítására és a sertések takarmányozásához fűződő kibocsátás csökkentésére is részleges megoldást kínál, sőt az ország importfüggőségét is mérsékli. Az eljárás lényege az, hogy az ipar által kibocsátott, jelentős környezet- és klímapusztító potenciállal bíró szén-dioxidot és más gázokat takarmánnyá alakítják, ezzel mérséklik az ország egyebek mellett szójaimporttól való függőségét.
Kapcsolódó bejegyzések
Itt a megoldás a klímaváltozásra: rovar alapú takarmányozás
Hatalmas mennyiségben importálunk fehérjetakarmányt, de ezt felválthatja az itthon termelt rovarliszt, amelynek sokkal kisebb az ökológiai lábnyoma.
Szén-dioxidból takarmány?
A technológia alkalmazása során az iparban melléktermékként keletkezett szén-monoxidot, szén-dioxidot és nitrogént tartalmazó gázt fehérjékké szintetizálják egy – az etanol előállításához is használt – baktérium segítségével. A hír szerint, ha Kína az új technológiával elő tud állítani 10 millió tonna szintetikus fehérjét, ezzel kiválthatja a 28 millió tonnás szójababimportot, és előmozdíthatja a gazdaság dekarbonizációját is, ami a Kommunista Párt egyik nagy politikai célja.
Nem csak Kínában kutatják sikeresen a szén-dioxid takarmánnyá alakíthatóságát. Egy egyesült királyságbeli biotechnológiai startup szintén azt állítja, hogy képes erre egy általa szabadalmaztatott eljárással. A Deep Branch szintén mikroorganizmusok alkalmazásával szintetizálja a szén-dioxidot olyan, fehérjében gazdag porrá, amelyet aztán takarmányként lehet hasznosítani. Ez lehetővé tenné a gazdálkodók számára, hogy csökkentsék a hagyományos összetevőktől, például a szójától és a halliszttől való függőségüket, egyúttal megtakarítsák az ezek előállítása során képződő karbonemissziót is.
Tizedére eshet a tápanyag-előállítás karbonlábnyoma
A Deep Branch nevű brit cég az egyik legnagyobb szigetországbeli közműcéggel, a Draxszal kötött szerződése alapján az ennek erőműveiből származó szén-dioxidot használja alapanyagként. A startup állítása szerint Proton nevű termékének gyártása 90 százalékkal kisebb karbonemisszióval jár a hagyományos takarmányozási célú fehérje-előállítási módszerekhez, például a szójatermesztéshez képest. A fejlesztő úgy véli, egyetlen erőmű emissziójából annyi szén-dioxidot lesz képes megkötni évente, mint amennyit 300 ezer autó bocsát ki.
Az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának mintegy negyedét az agrárium adja. A környezetre gyakorolt hatást és a megtermelt tápanyag mennyiségét tekintve pedig az állattenyésztés messze a legkevésbé hatékony élelmiszer-termelési forma. Az állattartás közvetlen és közvetett karbonlábnyoma hatalmas, nem beszélve a kapcsolódó vízigényéről. Mire egyetlen kilogramm marhahús a fogyasztó kosarába kerül, 60 kilogramm szén-dioxid-egyenértékű üvegházhatású gáz (melynek nagy része metán) kerül a légkörbe. Összehasonlításul: egyetlen kilogramm borsó megtermelése mindössze 1 kiló, vagyis körülbelül 98 százalékkal kevesebb szén-dioxid kibocsátásával jár. Nem véletlen tehát, hogy az utóbbi években a húsfogyasztás és a hozzá kapcsolódó emisszió csökkentése a klímavédelem érdeklődésének is a középpontjába került.
Nyomás alatt az állattartás
A világ népessége a jelenlegi közel 8 milliárdról 2050-ig várhatóan csaknem 10 milliárd főre emelkedik, ezzel párhuzamosan a globális húsfogyasztás megkétszereződhet. Erre tekintettel nem tűnik túlzónak az az állítás, hogy ha a világ nem talál módot a mezőgazdaság – különösen a hústermelés – szén-dioxid-kibocsátásának jelentős csökkentésére, sikertelen lehet a Föld élhetőségének megőrzésére irányuló törekvés.
Miközben a környezet- és klímavédelmi megfontolások mellett egyre határozottabban merülnek fel etikai, valamint az egészséges táplálkozással kapcsolatos aggályok is az állattartással, illetve a húsfogyasztással szemben, a tudomány más utakon is sikeresen keresi a fenntartható és humánus alternatívákat. Ennek köszönhetően az emberiségnek nem is kell feltétlenül lemondania a húsfogyasztásról. A növényi alapú hús-, valamint tej- és egyéb termékek piaca már most is dinamikusan bővül, különösen a tengerentúlon és Európában, ami a következő években is folytatódhat.
Az ENSZ minap véget ért klímakonferenciájának egyik sajtóeseményén már olyan radikális álláspont is elhangzott, amely szerint az új módszerek alkalmazásával 15 éven belül teljesen fel lehetne számolni a hagyományos nagyüzemi állattartást. Ezzel nemcsak a jószágok kínjait csökkentenénk, hanem a megspórolt emisszió következtében az emberiségre és az egész élővilágra váró klímaváltozás okozta szenvedést is mérsékelnénk. Ez ma még elképzelhetetlennek tűnik, de pár évvel ezelőtt bizonyára ugyanezt mondtuk volna arra a lehetőségre is, hogy az állatokat az erőművek által termelt üvegházhatású gázokból készült mesterséges táppal fogjuk etetni. Ki tudja, hogy újabb néhány év elteltével és a klímaváltozás súlyosbodásával nem fogjuk-e ezt a technológiát már a töretlenül növekvő lélekszámú emberiség élelmezésére használni.
