Több mint 150 ország egyeztetett a klímakatasztrófa elleni stratégiáról
Több mint 150 ország egyeztetett a klímakatasztrófa elleni stratégiáról

Az ENSZ 5. Környezetvédelmi Közgyűlésének (UNEA5) elnöksége szerint sikerült elfogadni a bolygónkat sújtó három környezeti válság elleni fellépés globális stratégiáját.

A stratégia célja, hogy az világ országai összehangoltan léphessenek fel a globális felmelegedéssel, a légszennyezéssel valamint a biodiverzitás csökkenésével, melyeket a múlt héten kiadott „Békét kötni a természettel” című jelentés is kiemelt.

Az UNEP igazgatója, Inger Andersen szerint eljött az ideje, hogy a a szavakat cselekedek kövessék. Ennek nyomán a szervezet a világjárvány utáni zöld helyreállítást fogja támogatni. Az igazgató azt is hozzátette, hogy ehhez a mostaninál nagyobb szintű nemzeti hozzájárulásra lesz majd szükség.

Együttműködünk annak érdekében, hogy azonosítsuk azokat a lépéseket, amelyek hozzásegítenek minket az éghajlatváltozás elleni fellépéshez, a biológiai sokszínűség megvédéséhez és a szennyezés csökkentéséhez.

– mondta Sveinung Rotevatn norvég éghajlat- és környezetvédelmi miniszter, a közgyűlés elnöke

A több mint 150 ország részvételével online térben megrendezett UNEP5 találkozón a műanyagszennyezés kérdése is szóba került, ezzel kapcsolatban azonban még távol lehetünk egy, a klímamegállapodáshoz hasonló globális összefogástól. Ezzel együtt számos országban lépnek fel határozottan a műanyagok ellen, Rotevatn például az afrikai országokat hozta példaképp, melyek közül már 34 bevezetett valamilyen tilalmat a műanyagok használatára.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(hvg.hu) Fotó: unep.org

search icon