Elektromos buszokkal a klímasemlegesség felé

Elektromos buszokkal a klímasemlegesség felé
Elektromos buszokkal a klímasemlegesség felé

Második lépésben a nagyvárosok után a 25 ezres lélekszámúnál kisebb településekre is kiterjesztik a Zöld Busz Programot. Közülük elsőként Hajdúszoboszlón teszteli a Volánbusz a budapesti agglomerációban már bizonyító Mercedes-Benz eCitaro típusú autóbuszt. A március 9-i esemény kapcsán beszéltünk Palkovics Lászlóval, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterével, Steiner Attila államtitkárral, és a Zöld Busz Programot koordináló HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatójával, Weingartner Balázzsal.

Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára felhívta a figyelmet, hogy Magyarország teljes szén-dioxid kibocsátásának 20%-ért a közlekedési szektor felel. Ezért fontos, hogy milyen tömegközlekedési eszközök haladnak az utakon. Ez különösen igaz a helyi járatokra, mivel nem mindegy, hogy dízel buszok pufogják tele a levegőt, vagy éppen helyi emisszió nélküli e-buszok viszik az utasokat.

Mennyi busz van forgalomba hazánkban, és ezeknek milyen az állapota?

Magyarországon összesen körülbelül 8500 busz van fogalomban, ebből hozzávetőlegesen 2900 a helyi, városi busz, melyek kiváltása megoldható elektromos járművekkel. Ezek döntő többsége a megyei jogú városokban és Budapesten szolgálja ki az utazóközönséget. Gondot jelent azonban, hogy a buszflották jelentős része elöregedett és környezetszennyező, ezért mielőbbi cseréjükre lenne szükség. Ennek támogatására indult el a Zöld Busz Program, amellyel a közeljövőben a buszállomány csaknem 40 százaléka cserélődhet le.

Ezekhez a komoly célokhoz kellően komoly, 180 milliárd forintos keret is társul, és a tervek szerint 2025-ig legalább 1100 elektromos autóbusz áll majd forgalomba a hazai utakon.

Palkovics László, az ITM minisztere elmondta, hogy már most 100-nál több teljesen elektromos busz van forgalomban, de ez most újabb 60-nal bővül. És külön öröm, hogy ezek mindegyike Magyarországon gyártott Mercedes eCitaro busz lesz.

A HUMDA és a Volánbusz által tavaly aláírt támogatási szerződés értelmében a már leszállított buszokon kívül a következő hónapokban Győrben 13, Székesfehérváron 12, Zalaegerszegen 11, Szolnokon 10, Szegeden 8, Egerben pedig 6 tisztán elektromos autóbusz állhat forgalomba a következő hónapokban. A 60 elektromos busz és a hozzájuk kapcsolódó töltők összesen 11,5 milliárd forintba kerülnek, melyből a Zöld Busz Program mintegy 8,6 milliárd forint támogatást biztosít a Volánbusz konzorciumának.

Mercedes-Benz eCitaro
Mercedes-Benz eCitaro elektromos busz

Hogy fogadják az emberek az új buszokat?

Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a 2020-ban indult Zöld Busz Programot 2021 szeptemberétől koordinálja a HUMDA, és első körben 13, 25 ezer főnél nagyobb városba kerültek bemutatás jelleggel elektromos buszok, második lépésben ezek a 25 ezer fő alatti városokba is megérkeztek. Így elsőként Hajduszoboszlón, majd Tatán, Komáromban, Balatonfüreden és Várpalotán is találkozhatunk az e-buszokkal.

Weingartner Balázs hozzátette, hogy a lakosság nagyon érdeklődő, és több megkeresést is kaptak, hogy mikor érkezik a program az adott városba vagy térségbe.

Elektromos buszokkal nem csak a szén-dioxidot, de pénzt is megtakarítunk

A végleges 1000 autóbusz használata mai áron számolva évente mintegy 35 milliárd forint értékű üzemanyagköltség-megtakarítást eredményezne a közszolgáltatóknak, továbbá csaknem 70 ezer tonna szén-dioxidtól mentesítené a környezetet a dízelbuszokhoz képest. Ezt a mennyiséget legalább 1 millió kifejlett lombos fa kötné meg, amely a jelenlegi erdőállományunk 1,6 százaléka. Magyarország vállalta, hogy 2050-re klímasemleges országgá válik.

search icon