Erős, 7,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Vanuatut. Az első jelentések szerint súlyos károk keletkeztek, és áldozatok is vannak.
A hírek szerint a földrengés középpontja 57 kilométer mélyen volt, 30 kilométerre nyugatra a Csendes-óceán déli részén fekvő szigetcsoport legnagyobb városától, Port Vilától. Nem sokkal később egy 5,5-es erősségű utórengés is bekövetkezett.
A földrengés miatt a távközlési összeköttetések és az internetes tájékoztatás is megszakadt, de az első információk szerint a katasztrófa jelentős károkat okozott. A Fidzsi-szigeteken székelő vöröskereszt-központ szóvivője úgy nyilatkozott, hogy vanuatui irodájuk vezetője jelentős pusztításról számolt be, de később elvesztették vele a kapcsolatot. A vanuatui televízió pedig sérülteket mentő csoportokról közölt felvételeket.
Port Vilában jelentős károk keletkeztek külföldi diplomáciai képviseletek épületeiben is, ezért az Egyesült Államok átmenetileg leállította nagykövetségének munkáját.
Vanuatu körzetére a hatóságok a földrengés után szökőárriadót adtak ki, de ezt később visszavonták. Ausztrália és Új-Zéland hatóságai azt közölték, hogy országaik térségében nem kell cunamitól tartani.
(MTI)
Fotó: Canva