Elérkezett a február, lassan pihenni mennek a horgászbotok, ugyanis kezdődik a tilalmi időszak, ezzel együtt az új horgászjegy kiváltásának kötelezettsége. Aki ezt elmulasztja, nem mehet bottal a vízpartra!
Magyarországon csak úgy horgászhatunk, ha van érvényes állami horgászjegyünk, valamint egy adott vízterületen való horgászásra feljogosító engedélyünk. A „horgászengedély” megszerzése ma már roppant gördülékeny, csupán egy személyes jelenlétet kívánó, de online vizsgát kell tennünk hozzá. Ebben főképp a jogi szabályozást, a halfajok tilalmi idejét és a felismerésüket kérik számon. Ha sikeresen átmentünk a vizsgán, és kiváltottuk az éves állami horgászjegyet, már nyert ügyünk van. Amint vásárolunk hozzá területi jegyet (amely szólhat egy egész évre, de akár egyetlen napra is), már indulhatunk is a halak után.
Ezt a jegyet minden évben a MOHOSZ, azaz a Magyar Országos Horgász Szövetség adja ki a fogási naplóval együtt.
Horgászjegy kiváltása
A napló segít követni a több százezer magyar horgász éves tevékenységét, pecával töltött napjait és kifogott, majd hazavitt halainak a számát, amiből következtetni lehet a hazai halállomány gazdagságára is. Ha valaki elfelejti időben leadni a fogási naplót, akkor 5000 forint pótdíj ellenében később is megteheti. Nagyobb baj, ha a vízparton nincs nálunk a kiskönyv, mert így a büntetés az említett összeg többszöröse is lehet.
Turistahorgászjegyet 2014 óta válthatunk. Ez három hónapig érvényes, és elég hozzá egy rövid online vizsga is. Ez a horgászjegytípus kifejezetten azoknak készült, akik az évnek csak egy bizonyos időszakában, például a vízparti nyaralások idején szeretnének horgászni.
Még éppen nem kell aggódni, ugyanis február 28-ig van időnk kiváltani a következő évre az állami horgászjegyet, hogy legfeljebb a hal miatt izguljunk, ne azért, hogy mikor jelenik meg a halőr! A turistahorgászjegy esetében nincs büntetés, de ha évről évre újat akarunk váltani, akkor is le kell adnunk a fogási naplót.