A vad–gépjármű-balesetekről sajnos eleget olvasunk, megelőzésükről viszont alig. Pedig szinte alig akad olyan időszaka az évnek, amikor a megszokottnál jobban kell figyelni.
Amikor egy újabb utat építünk, nem kérdezzük meg az ott élő vadfajoktól, hogy ők mit szeretnének. Márpedig a jelenleg is dívó ökológiai szemléletet mellőző úthálózat- és várostervezés olyan gyorsan változtatja meg egy-egy élőhely struktúráját, hogy ehhez alkalmazkodni szinte lehetetlen. A környék állatainak java ott marad, és ezzel olyan konfliktusok alakulnak ki, amelyek akár emberéletbe is kerülhetnek. Hogyan kerülhetők el mégis ezek a balesetek, mit tudunk tenni akár mi magunk annak érdekében, hogy minimalizáljuk az esélyét egy végzetes balesetnek?
Manapság egyre több autógyártó gondol erre a problémára, és vadriasztó, menetszél által működtetett, de számunkra nem hallható hangú sípot épít be. A drágább márkák akár hőkamerával ellátott érzékelőrendszert is tesznek a kocsik orrába. Száz százalékos módszer nincs, de az egyelőre még drága szenzorok legalább előre jelzik, ha valamilyen ugrásra kész vad bújt meg az út széli csalitosban. Természetesen ehhez kell a jó sofőr is, aki tudja, mit kell tenni, ha mégis kilép az állat.
A helyzet kezelése a vadgazdálkodón is múlik, akinek kötelessége megtennie mindent, hogy elvonja az út felől a vadat etetőkkel vagy vadászattal, de ez sem mindig működik. A „legjobb” az autópályák mentén telepített kerítés, csakhogy ezek a hermetikusan lezáró „erek” akár komoly ökológiai tájegységeket is kettévágnak. Hiába egy-két vadátjáró, ezek jellemzően igen ritkák, ha egyáltalán vannak. A legjobb megoldás az lenne, ha az úthálózat tervezésekor a kivitelező figyelembe venné, hol vannak az egybefüggő, ám egymástól jobban elhatárolt élőhelyek határai.