A Frontiers in Ecology and Evolution folyóiratban megjelent egyik friss tanulmány a vadonélő állatok városi megjelenésével foglalkozik, melyet „városi vadélet paradoxonnak” (urban wildlife paradox) hívnak.
A kutatás megállapította, hogy a városi emberek – szándékosan és néha véletlenül – etetik a vadakat, valamint menedéket és egyéb forrásokat biztosítanak számukra. Az egyik társszerző, Roland Kays, az Észak-Karolinai Állami Egyetem docense, az NC Természeti Erőforrások Múzeumának Biodiverzitás és Föld Megfigyelési Laborjának igazgatója szerint Észak-Amerikában kifejezetten jól érzik magukat az emlősök az emberi urbanizált környezetben.
A kutatás részeként kamerákat telepítettek 58 ház udvarán Raleigh (Durham) közelében, valamint a közeli vidéki és városi erdőkben, hogy összehasonlítsák az állatok aktivitását. Hatféle megfigyelési helyet osztályoztak, amelyekre az állatok erőforrásként tekinthetnek: állati takarmányozás, veteményeskertek, komposztkupacok, tyúkólak, farakások és vízforrások.
A felvételek elemezése során hét fajt gyakrabban észleltek az udvarokon, mint az erdőkben: a keleti szürke mókusokat, a szürke és vörös rókákat, az északi oposszumokat, a floridai üreginyulakat, az erdei mormotákat valamint az amerikai csíkosmókusokat. További tizenegy faj, köztük a fehérfarkú szarvas, a mosómedve és a kanadai hód gyakoribb volt a külvárosi erdőkben, mint a vadonban.
A tanulmányban arra a következtetésre jutottak, hogy a városi területek állatpopulációira az etetésének volt a legnagyobb hatása, amely így nagy szerepet játszik a városi vadélet paradoxon magyarázatában. Az etetésen kívül a háztulajdonosok más intézkedései is szerepet játszhatnak a vadállatok jelenlétében: komposzthulladék, veteményeskert, tyúkól is mind vonzó táplálékforrás lehet.
A kutatók egyelőre nem mérlegelik, hogy jó vagy rossz-e a vadon élő állatok városi jelenléte, hiszen ez ennél egy jóval árnyaltabb kérdés.
