Korábban tojnak a madarak a klímaváltozás miatt Észak-Amerikában
Korábban tojnak a madarak a klímaváltozás miatt Észak-Amerikában

Észak-Amerika nagy részén a felmelegedés nyomán egyre korábban indul a tavasz, egyre több megfigyelés pedig arról számol be, hogy sok madár szintén a megszokottnál korábban rak tojást. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy a klímaváltozás felforgatja a vadon élő állatok szokásait.

Néhány hete írtunk a Cambridge-i Egyetem kutatásáról, melyből kiderült, hogy Nagy-Britanniában a korábban kezdődő tavasz nyomán előbb kezdenek virágozni a növények. Egy friss amerikai tanulmány a madarak szokásait vette górcső alá, és hasonló tendenciákat derített fel a tojásrakás idejét illetően, számolt be róla a Reuters.

A Journal of Animal Ecology című szakfolyóiratban megjelent tanulmányban 72 Chicago környékén megfigyelt madárfajt vizsgáltak, melyeknek nagyjából az egyharmada mintegy 25 nappal korábban rakja tojásait, mint egy évszázaddal ezelőtt.

„Az általunk vizsgált madarak többsége rovarokat eszik, és a rovarok szezonális viselkedését az éghajlat is befolyásolja” – mondta John Bates, a tanulmány vezető szerzője. A szakember szerint egyre inkább a figyelem középpontjába fog kerülni, hogy miképp hat a klímaváltozás a növények és az állatok életritmusára.

Egy korábbi tanulmány szerint az 1970-es évek óta az Egyesült Államok és Kanada elvesztette madárállományának nagyjából egyharmadát, mintegy 3 milliárd madarat. Egyes szakemberek szerint a világ madárpopulációjának az elmúlt évtizedekben tapasztalt meredek csökkenésében is szerepet játszhatnak az efféle változások.

search icon