Küldd haza magad helyett a tudást és az élményt karácsonykor

Küldd haza magad helyett a tudást és az élményt karácsonykor
Küldd haza magad helyett a tudást és az élményt karácsonykor

A 2020-as év végéhez közeledve kijelenthető: megtanultunk bezárva létezni. A járványügyi szigorítások miatt pedig az oly régóta várt nagy családi közös ünnep varázsa is elmarad, ahogy szinte minden más elmaradt idén. Egy szeptemberi statisztika szerint, a magyarok negyvenöt százaléka egyáltalán nem olvas. Mi lenne, ha most karácsonykor pozitívan lendítenénk ezen a görbén? Ha már így is, úgyis otthon kell gubbasztanunk a meghitt összejövetelek helyett, ajándékozzunk szeretteinknek hasznos elmélyülést, vagy instant időutazást: Rendeljünk nekik könyveket karácsonyra!

Ezzel az ünnepi könyvajánlóval olyan – főleg fenntarthatósággal, tudománnyal és természettel – kapcsolatos olvasmányokra hívjuk fel a figyelmet, ami értékes és élvezetes időtöltést nyújthat azoknak, akiket igazán szeretünk.

Idén a sok rossz élmény mellett, – bármilyen meglepő – számos pozitív megéléssel is találkozhattunk saját mikrokörnyezetünkben. A változó világrenddel és a hullámzó közérzetünkkel együtt, önkéntelenül is elkezdtünk befelé figyelni és változtatni a karantén „nyugalmában”. Rendet raktunk, mérlegeltünk, önfejlesztettünk, – a dühöngés és a depresszió mellett persze – kertészkedtünk, rengeteget főztünk/sütöttünk, és elkezdtünk talán picit tudatosabban élni.

Az alábbi könyvek nagyban hozzájárulhatnak a már megkezdett személyes fejlődéshez, a fókuszt pedig a fenntarthatóságra és a világ jobbá tételére irányítják.

A szoba melegében is a természetet járni
Park Könyvkiadó, 2020

Peter Wohlleben neve ismerősen csenghet, hiszen a Fák titkos élete című könyve akkorát ment az előző években, hogy többször is újra kellett nyomni, mert elkapkodták a boltok polcairól. A természet rejtett hálózata – Felhőt csináló fák, nefelejcsek és hangyakalács című írásában a híres német erdész a tőle megszokott eleven mesélőkedvvel – egy sor érdekes és különös példán keresztül mutatja be a biodiverzitás legérzékenyebb rétegeit, azaz hogy milyen bámulatos összjáték zajlik a növények és az állatok között. A könyvből kulcsfontosságú kérdésekre is választ kaphatunk, például, hogy mi a jobb: ha az ember „segíti” a természetet, hogy abban helyreálljon az egyensúly – vagy épp ellenkezőleg – jobb, ha békén hagyja? A könyv igazi élmény és féltve őrzött titkok megismerése.

Park Könyvkiadó, 2020

Ha a karanténban kellő mennyiségű időt töltöttél Netflixezéssel, egészen biztos, hogy belefutottál Sir David Attenborough – Egy élet a bolygónkon című lenyűgöző filmjébe. A filmhez kiegészítésként készült egy hasonlóan csodálatos, de talán kevésbé megrázó könyv is, közel azonos címmel (Egy élet a bolygónkon – A szemtanú vallomása – és látomás a Föld jövőjéről), amit már csak azért is érdemes elolvasni, mert a világ leghíresebb természetfilmese tovább mesél. A személyes hangvételű könyvben az élete során látott és átélt élményeiről, valamint a klímaváltozás érezhető hatásairól tudhatunk meg még többet, ami által ténylegesen is képesek lehetünk változtatni. Gyakorlati tanácsokat kapunk arra vonatkozóan, hogy közvetlen környezetünkben hogyan hozhatjuk helyre, amit a természetben elrontottunk, hogy mit tehetünk egyénileg a klímavédelemért és egy élhetőbb jövőért.

Tanulni a jelenből, hogy megváltoztathassuk a jövőt
Akkord Kiadó, 2020

A tudós több milliárd évvel korábbra visz vissza minket bolygónk múltjában, hogy egy sosem látott logikai és tudományos rendszerben mutassa be eredettörténetünket. Amikor elérjük azt a pontot, ahol a történelem természettudománnyá válik, kibontakozik mai világunk hatalmas összefüggés-hálózata, amely segíthet megfelelni az elkövetkező kihívásoknak. Ez a könyv az ember és a földrajzi erők története úgy elmesélve, ahogy még sosem tapasztaltad. Lewis Dartnell természettudós, publicista lenyűgöző könyve az Eredetünk – Hogyan alakította a Föld az embert? az idei év egyik slágere lett fenntarthatósági témakörben.

Tudatosságra ösztönzés meséken keresztül
Magvető Kiadó, 2019

Miért ne olvashatna egy felnőtt is meséket? Pláné akkor, ha ezek a mesék gyógyítanak, tanítanak és a jóra ösztönöznek. Boldizsár Ildikó és a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület csatlakozott a Művészek a klímatudatosságért csoporthoz, és vállalták, hogy összegyűjtik a világ népmesekincséből azokat a meséket, amelyek a teremtett világ iránti felelősségről, az ember ezzel kapcsolatos feladatairól szólnak, hogy segítsenek a szülőknek, pedagógusoknak és mindnyájunknak a tudatosításban. Ezekben a mesékben az ember még harmóniában él a természettel, és tudja, hogy mit kell tennie, hogy ez így maradjon. A könyvben a teremtett világ szépsége mutatkozik meg egy sor fontos történetbe ágyazva. A legkiválóbb ajándék kiskamaszoknak, az ő szüleiknek és bárkinek, aki szeretne valami igazán felemelőt olvasni.

Nagy nevekkel nagy dolgokról, a világról
Libri Könyvkiadó, 2020

A Rubik-kocka sokkal több, mint egy hungarikum, játék vagy egy lebilincselő rejtvény: igazi világjelenséggé, ikonná és szimbólummá is vált. Közel fél évszázados története során legalább egymilliárd emberhez jutott el, ezért nem meglepő, hogy a találmányról és alkotójáról már több ezer cikk és számtalan könyv született világszerte. Ugyanakkor Rubik Ernő – aki világéletében kerülte a nyilvánosságot – még soha nem mesélte el ilyen komplexen, hogy milyen is volt számára átélni a legendás játék minden várakozást felülmúló sikerét és különös kalandjait a nagyvilágban. A mi kockánk című könyv, egy elgondolkodtató, álomszerű kirándulás, modern korunk egyik legkülönlegesebb kreatív elméjével, Rubik Ernővel, aki egy sokrétű utazásra visz minket a matematika, a pszichológia, az oktatás, a képzőművészet, a design, az építészet, valamint a popkultúra világába.

Olvasásban, pihenésben gazdag, békés karácsonyt kívánunk mindenkinek!

search icon