Már 2900 fát ültetett el a GreenGo a felhasználóik segítségével
Már 2900 fát ültetett el a GreenGo a felhasználóik segítségével

Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója, a GreenGo idén decemberben ültette el 2900. fáját a Gurulj a fákért! Támogatói Program keretében, melyről korábban mi is beszámoltunk.

A cég közleménye szerint a program indításától idén szeptember 30-ig közel 1,5 millió percet gyűjtött össze a felhasználók közössége. A program keretében ugyanis minden vezetéssel töltött perc után plusz 1 forinttal járulhattak hozzá a sofőrök a faültetéshez, a végén pedig az összeget a GreenGo megduplázta.

A cég által korábban már elültetett 700 fa mellé idén decemberben újabb 2200 csemete került, az ültetésben pedig ismét a 10 millió Fa Alapítvány segédkezett. A mostani ültetés Budapest két pontját érintette: a IV. kerületben erdősítésre szánt facsemeték, a IX. kerületben pedig nagyobb, 5 éves fák kerültek az ültetőgödrökbe.

Az erdősítésre Újpesten került sor, egy erdő besorolású természetvédelmi területen, ahol az elmúlt években igencsak ritkás volt a faállomány. Azért telepítettek éppen erre az üres részre fákat, hogy javítsák az erdő összetételét, törekedve a természetesebb és ökológiailag hasznosabb társulások létrehozására. Az erdősítés a GreenGo munkatársainak aktív közreműködésével történt.

A 2900. elültetett GreenGo-fa alkalmából pedig az autómegosztó az egyik, IX. kerületben elültetett keskenylevelű hársfán emléktáblát is állított.

Sajnos évről évre csökken a zöldövezetek mérete, ez ellen mi is fel akarunk lépni – ezért is született meg a Gurulj a Fákért! Támogatói Program idén januárban. Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen tenni akaró, a zöldebb jövőt szem előtt tartó közösség használja elektromos autóinkat. Szeretném megköszönni a felhasználóinknak azt a sok-sok percet, amelyet a Gurulj a Fákért! kampány keretén belül felajánlottak faültetésre. Természetesen a program nem áll le, most is be lehet kapcsolódni, a következő szakaszban egészen április 30-ig gyűjtjük a beérkező forintokat, amelyet saját költségen ismét megduplázunk majd, és ismét fásításra fordítunk.

–mondja Ádám Boglárka ügyvezető

A faültetési kampány folytatódik tovább, a cég pedig arra biztatja a felhasználókat, hogy csatlakozzanak a programhoz, és guruljanak minél többet a fákért, egy zöldebb és fenntarthatóbb jövőért.

search icon