Megjelentek a 2,5%-os „zöld lakáshitel” részletei
Megjelentek a 2,5%-os „zöld lakáshitel” részletei

Nyilvános az október 4-étől elérhető NHP Zöld Otthon Program (NHP ZOP) terméktájékoztatója . A 2,5%-os kamatozású, legalább BB energiahatékonyságú új ingatlanokra felvehető hitel több meglepetést is tartalmaz. – írja az egyik ismert hazai gazdasági portál.

Az már eddig is ismert volt, hogy a hitel maximális összege 70 millió forint, futamideje legfeljebb 25 év, kamata legfeljebb 2,5%.

Nem derült ki korábban, hogy

  • ha valaki CSOK-hitelt is felvesz a hitel mellé, a kettő összegének kell beleférnie a 70 milliós limitbe,
  • folyósítási díja 0,75%, legfeljebb 100 ezer forint lehet,
  • előtörlesztési díja nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 1%-át, legfeljebb 30 ezer forintot (lejáró LTP-szerződésből pedig díjmentes),
  • kapcsolódhatnak hozzá harmadik feles díjak (pl. közjegyzői, értékbecslői, földhivatali ügyintézés díja), de az említetteken kívül más banki díjak (pl. rendelkezésre tartási jutalék) nem,
  • a rendelkezésre tartási idő extra hosszú is lehet: 4 év áll rendelkezésre a folyósítási feltételek igazolására
  • egy kölcsönnek legfeljebb négy adósa lehet,
  • az adós tulajdonába kell kerülnie a lakásnak, több adós esetén a tulajdonrészek szabadon meghatározhatók,
  • a tulajdonosnak legalább 10 évig életvitelszerűen az ingatlanban szükséges élnie,
  • természetesen teljesíteni kell a bank egyedi bírálati szabályzatában foglalt elvárásokat, pl. a munkaviszonyra és jövedelemre vonatkozó feltételeket.)

Mire használható ez a hitel?

Újépítésű lakás vásárlására, építésére, vagy meglévő zöld hitel kiváltására.

Mitől „zöld” ez a hitelkonstrukció?

A zöld hitel esetében az ingatlan energetikai besorolásának el kell érnie legalább a „BB” minősítést, azaz közel nullás energiaigényűnek kell lennie. Vagyis legalább 25 százalékban megújuló forrásból kell biztosítani a ház energiafelhasználását.

További feltételek és tudnivalók az eredeti cikkben és a Bankmonitor honlapján.

(Forrás: portfolio.hu Kép: pexels.com)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon