Miért kell védeni a gólyafészkeket?
Miért kell védeni a gólyafészkeket?

Az elmúlt tíz évben Romániában az áramszolgáltató vállalat teljesen felhagyott azzal, hogy fészekállványokat helyezzen ki a villanyoszlopokra a gólyáknak, holott erre nagy szükség lenne, mivel komoly veszélyt jelent az, ha az évről évre növekvő fészkek túl közel kerülnek a vezetékekhez.

Ha nincs megfelelő védelem, a madarak halálos áramütést szenvedhetnek el, illetve rövidzárlat is keletkezhet, ami miatt számos háztartás áram nélkül maradhat. Most civil szervezetek és önkormányzatok vették a kezükbe a kérdés megoldását. Az erdélyi, marosvásárhelyi székhelyű Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület arra törekszik, hogy a fészkek alá szerelt állványokkal csökkentsék ezeket a veszélyeket.

Több mint 20 évvel ezelőtt kezdtünk el fészekállványokat kihelyezni a villanyoszlopokra, akkor a helyi elektromos vállalat úgy ítélték meg, hogy megéri nekik a befektetés, de az utóbbi tíz évben viszont már nem törődnek ezzel

– mondta el Parragh Katalin, a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület biológusa.

Parragh Katalin szerint országos szinten körülbelül kétezer állvány van kihelyezve, de folyamatosan szükség lenne a pótlásra. Érdemes lenne minden fészek alá állványt szerelni, a legsürgetőbb pedig olyan esetekben volna fellépni, amikor az évről évre növekvő fészek közel kerül a vezetékekhez. A szerkezetekkel lényegében megemelik a fészket, eltávolítva a vezetékektől.

Érdemes tudni, hogy a gólyák nem az állványokat követik, azaz nem oda raknak fészket, ahol állványt találnak. Olyan helyen van szükség állványra, ahol már eleve költenek, mert a kiszemelt oszlopokhoz térnek vissza. Mivel minden évben tatarozzák a fészkeiket, ha az állványon elhelyeznek néhány ágat is, jó eséllyel itt építkeznek ismét.

Parragh a populáció állapotáról elmondta, országos szinten stabilnak számít, 6000-6500 fészket tartanak nyilván, az eloszlásukban viszont jelentős változásokat észleltek az utóbbi években. A populációnak mindenképp védelemre szorul, de a legjobb az lenne, ha nem civil szervezetek finanszíroznák ezeket a beruházásokat, még akkor is, ha az a leggyorsabb megoldás, ha a helyi közösség oldja meg a problémát.

(Forrás: transtelex.ro)

search icon