Nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy a környezetbe kerülő hagyományos műanyag bármikor is lebomlana. Általában 400–500 évet lehet olvasni, mivel azonban a műanyagot körülbelül 100 éve fedezték fel, teljes lebomlását még nem követhettük nyomon. A műanyag aprózódott formában már bolygónk teljes felszínén megtalálható, és bizony a hétköznapi mosásokkal is nagyban hozzájárulunk mennyiségének növekedéséhez.

Mi a mikroműanyag, és hogyan keletkezik?

Mikroműanyagnak nevezünk minden 5 mm-nél kisebb, környezetbe kerülő műanyagot. Keletkezése többféle úton megy végbe, és a környezetbe is számtalan módon kerülhet.

Bizonyos termékekben, jellemzően a kozmetikumokban, fogkrémekben nagyon apró műanyag gyöngyöket alkalmaznak, hogy serkentsék ezek dörzsölő, hámlasztó hatását. Egyetlen tubus arclemosó akár 300 000 ilyen gyöngyöcskét is tartalmazhat. Ezek a – többnyire az ipar által előállított – elsődleges mikroműanyagok. Ezek okozzák a kisebb problémát, ráadásul a szépségápolási trendek ia abba az irányba mutatnak, hogy az embereknek egyre kevésbé van szükségük ilyen termékekre.

A másodlagos mikroműanyagok az eldobott vagy használatban lévő műanyag tárgyainkról szakadnak vagy kopnak le, az előbbi típushoz képest jóval nagyobb galibát okozva. A Napból érkező UV-sugárzás nyomán a sós víztől és a fizikai hatásoktól a polimerek töredeznek, idővel pedig apró darabokra esnek szét. A folyamat végére a műanyagok úgy elaprózódnak, hogy szemmel már nem is láthatóak, viszont a lebontó mikroorganizmusok számára még mindig nem hozzáférhetőek. Ez a folyamat játszódik le például a szemétlerakókban vagy az óceánok szemétszigetein. Ezért a tudósok külön tesztelik a napfény hatását a tengeri hulladékra.

Műanyag mikroszálak mindenhol

Hisszük vagy sem, mégsem az tengerekben lévő, kézzel fogható plasztikhulladékból származik a mikroműanyag-szennyezés nagyobbik része! A szennyezés folyamata ennél sokkal alattomosabb, észrevétlenebb. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kimutatása szerint a tengeri műanyagszennyezés 15–31%-át mikroműanyagok okozzák, de – miként említettem – ennek nagyobbik része nem az óceánokban lévő műanyagok aprózódásával keletkezik, hanem a háztartásokból és az iparból származó szennyvízzel kerül oda. Ezért a mosási technikánk és a textilruháink a felelősek!

Az említett kutatás rámutat arra is, hogy a teljes mikroműanyag-szennyezés 35%-át a mosás útján keletkező mikroszálak adják.

Egy mosással megközelítőleg 700 000 mikroszkopikus műanyag szál válik ki a textilekből. Azt, hogy ez milyen mértékű szennyezést jelent, jól szemlélteti, hogy egy Berlin méretű város egyetlen nap alatt 500 000 műanyag zacskónak megfelelő mikroszálat juttat a szenyvízbe, csak a mosások által.

A Plymouth Egyetem 12 hónapig vizsgálta, hogy a mosások során a különböző anyagokról mennyi szál szakad le. Arra az eredményre jutottak, hogy a ruhaanyagok közül az akril a legszennyezőbb. Ötször annyi mikroszál válik le róla, mint a poliészter–pamut kevert szálas anyagról, és másfélszer annyira szennyező, mint a 100%-ban poliészter ruha. A világon lévő ruhák 60%-a poliészterből készül, és nem is nagyon csökken irántuk a kereslet.

Az ivóvízben is jelen van

A New York-i Állami Egyetem (Fredonia) kutatói 14 ország 159 csapvízmintáját vizsgálták meg. Ezek egyik fele fejlett, másik fele fejlődő országokból származott. A minták 81%-ában találtak mikroműanyagokat, literenként átlagosan 5,45 darabkát. A legmagasabb átlagértéket (9,24 darab/liter) az amerikai mintákban találták, míg a legalacsonyabb értékeket az Európai Unió országaiból származókban. A talált darabok 98%-a műszál volt!

Sajnos a palackozott vizekben sem jobb a helyzet, sőt a vizsgált vizekben még több részecske volt. Ezek valószínűleg a műanyag palackokból kerültek a vízbe.

A magyar szakemberek méréseik során az itthoni csapvízben nem találtak plasztikrészecskéket, de felszíni vizeinkről ez nem mondható el. A Duna vize 5–20 részecskét tartalmaz m³-enként. (Noha ez elég kevésnek számít, abban az értelemben rengeteg, hogy egyetlen műanyag részecskének sem szabadna a vízben lennie.)

Csináljunk saját szűrőt!

A piacon már kaphatóak olyan eszközök, melyekkel felfoghatjuk a mosáskor keletkező szálakat. Ilyen az online is rendelhető Guppyfriend mosózsákja vagy a Cora Ball szilikonlabdája. Ellenérzést ezekkel a termékekkel szemben az kelthet, hogy szintén műanyagból vannak, és mivel itthoni üzletben nem kaphatók, költséges a beszerzésük. A zsák ráadásul ronthatja a mosás minőségét. Ezért a legegyszerűbb, legolcsóbb és legjobb megoldás, ha magunknak készítünk szűrőt!

2018-ban a belga Simon Desnerck kitalálta, hogy jóformán szemétből is lehet hatékony szűrőt alkotni. Koncepciója a FIYLTER nevet kapta, mellyel elnyerte a fiatal tervezőknek járó nemzetközi BraunPrize díjat. Az is szempont volt, hogy az eszközt 15 perc alatt össze lehessen dobni, és semmilyen különös kiegészítőt ne igényeljen.

Az ötlet annyiból áll, hogy a mosógép kivezetőcsövére ráerősítünk egy szűrőt, amely lehet nylonharisnya, de még jobb egy papírszűrő. Majd ezt beletesszük egy levágott műanyag kannába, innen vezetjük át a csövet a lefolyóhálózatba. Mosás után pedig egyszerűen összegyűjtjük a szűrő tartalmát.

Ha teheted, inkább tartózkodj a műszálas holmiktól. Figyeld a ruhák termékleírását, de létezik már olyan turkáló is, amely a természetes anyagokra specializálódott. Ruháidat mosd rövidebb programon, alacsonyabb fordulatszámon és mindig tele dobbal. Így kevesebbet súrolódnak a ruhák, és nem szakad ki annyi mikroszál.

Élettani hatások

Problémát jelent az is, hogy a műanyag szálak nem annyira feltűnőek, így jóformán csak az elmúlt évtizedben kezdtek el a témával komolyabban foglalkozni. Még mindig nem teljesen világos, hogy a sok műanyag szál milyen hatással van az élőlények szervezetére. A közelmúltban kimutatták, hogy az Atlanti-óceán közepén kifogott halak 73%-ában van mikroműanyag, a leginkább terhelt élőlények a kagylók és a rákok. Ezek elfogyasztásával az emberi szervezetbe is jócskán kerül műanyag. A WWF kutatásából az is kiderült, hogy egy ember átlagosan heti 1 bankkártyának megfelelő tömegű mikroműanyagot fogyaszt el.

Pontos ismeretek hiányában nem lehet általános érvényű megállapítást tenni a mikroműanyag emberi szervezetre gyakorolt hatásáról. Az egyik belgyógyász elmondta, hogy székletben, májban és tüdőben is találtak már mikroműanyagot. Ennél is sokkolóbb, hogy olasz kutatók terhes anyák méhlepényében is kimutatták. A mikroszkopikus darabkák gyulladásokat okozhatnak, sőt rákkeltőek lehetnek. A parányi darabkák szivacsként működnek, magukhoz vonzzák a káros anyagokat, például a nehézfémeket, ezáltal mérgezik a szervezetet.

Borító: oceancleanwash.org