Túl gyorsan zajlik a hatodik kihalási hullám a Földön – veszélyben a biodiverzitás

Túl gyorsan zajlik a hatodik kihalási hullám a Földön – veszélyben a biodiverzitás
Túl gyorsan zajlik a hatodik kihalási hullám a Földön – veszélyben a biodiverzitás

A biodiverzitás fontosságáról beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában Czippán Katalinnal, a Zöld Föld című tankönyv egyik szerzőjével.

Áder János három tényezőre hívta fel a figyelmet, amellyel az ember a saját életfeltételeit szűkíti.

Az első, hogy az utóbbi évek vegyszerhasználata miatt jelentősen csökkent a növényeket beporzó méhek és vadon élő rovarok száma. A második: az emberek a fák, erdők kivágásával jól működő rendszereket tesznek tönkre. A harmadik pedig, hogy az elmúlt években a gyepek is károsodtak Magyarországon, pedig szénmegkötési, szénraktározási képességük vetekszik az erdőkével.

Többi között ez is okozta, hogy elkezdődött a hatodik „kihalási hullám”, amely az előző öthöz képest sokkal gyorsabb ütemű – hangsúlyozta.

Czippán Katalin ezekre reagálva arról beszélt: a Föld sokáig magától eltartotta az emberiséget, de a bolygó lakosságának növekedésével ez már nem lehetséges. Mivel az „ökológiai szolgáltatásokat” – például tiszta víz, tiszta levegő, növények beporzása – az emberek borították fel, nekik is kell azt visszafordítaniuk – emelte ki.

Áder János beszélt arról is, hogy Európában minden ötödik madárfaj valamilyen formában veszélyeztetett, 1970-2020 között 68 százalékkal csökkent a gerinces fajok populációja, valamint az özönfajok is jelentős pusztítást végeznek, például a kárókatona a Magyarországon őshonos és védett halfajoknál.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a biodivezitás megőrzéséért nemzeti és egyéni szinten is lehet tenni. A nemzeti biodiverzitás stratégiában az szerepel, hogy állami szinten hogyan lehet védeni a természetet, hogyan kell kezelni a különböző védett fajokat. A magánemberek pedig úgy segíthetik ezt a munkát, hogy helyileg honos növényeket termesztenek, mezőgazdasági művelésnél lehetőleg nem vagy csak célzottan használnak vegyszereket, és olyan helyeket hoznak létre, ahol a sünök és madarak jól érzik magukat – javasolta Czippán Katalin.

Ha a beszélgetés többi témája is érdekel, itt meghallgathatod:

(Forrás: agrarszektor.hu Kép: pexels.com)

search icon