A világűr a témája idén a MOME Ugrás a jövőbe! pályázatának
A világűr a témája idén a MOME Ugrás a jövőbe! pályázatának

A világűr az idei témája a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Ugrás a jövőbe! című kreatív alkotópályázatának, amelyre március 18-ig várják a 7-10. osztályos magyarországi és határon túli csapatok, baráti társaságok jelentkezését.

A pályázat olyan kérdésekre keresi a választ például, hogy hogyan változik a világ az űrkutatás hatására 20 év múlva, vagy miként és mire taníthatja az emberiséget a világegyetem. A MOME olyan csapatok jelentkezését várja, akiket érdekel a jövő, vannak ötleteik, és szívesen terveznek tudományos-fantasztikus tárgyat vagy szolgáltatást.

A negyedik évadához érkezett pályázat fókuszában 2024-ben az űr és a jövő áll, résztvevői pedig a MOME oktatóival közösen gondolkodhatnak arról, milyen lesz az élet, az oktatás, a szabadidő eltöltése a jövőben. A második fordulóba jutott jelentkezők már az egyetem tanárainak segítségével fejleszthetik tervüket egy többhetes, intenzív, mentorációs folyamat keretében.

A pályázati folyamat a pályaorientációt is támogatja, a jelentkezők olyan workshopokon vehetnek részt, amelyeken különböző tervezési módszereket, prototípus-készítési technikákat és a történetmesélés (storytelling) alapjait is elsajátíthatják. A csapatmunkát és a kreativitást értékelő versenyre minimum két-, maximum ötfős csapatokban lehet jelentkezni március 18-án éjfélig. A projekt terveit később kell majd benyújtani.

A zsűri munkájában idén Fülöp József animációsfilm-rendező, a MOME rektora is részt vesz majd Bényei Judit egyetemi docens, Fenyvesi Kristóf oktatáskutató és Gátos Luca, a 2021-es Ugrás a jövőbe! pályázat nyertes csapattagja, a MOME hallgatója mellett. Az érdeklődők március 8-án egy webináriumot is meghallgathatnak, amelyen megtudhatják, hogyan zajlik a verseny és kikkel dolgoznak majd együtt. A verseny június végén, a terveket bemutató rendezvénnyel zárul majd.

A tavalyi pályázatra több mint háromszáz diák regisztrált, majd tíz csoport jutott be a második fordulóba. A nyertes csapat az Alföld gazdasági, társadalmi problémáit és földrajzi sajátosságait vette figyelembe. A jövő iskoláját megalkotó Purple Pioneers oktatási projekt komplexen segítené a hátrányos helyzetű családokat, nem csupán egy-egy diákra figyelne. Elképzelésük szerint a jövő iskolája és kollégiuma nemcsak teljesen zöld, de befogadó, elfogadó és önfenntartó is.

A környezeti nevelés a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón is a kiemelt témák közé tartozott, melyet a Your Planet kiállítás mutatott be. A 18 szigetből álló tárlat több mint 6500 négyzetméteren kapott helyet, és különleges vizuális megoldásokkal tette kézzelfoghatóvá a fenntarthatósági és környezetvédelmi kihívásokat, melyekkel a bolygónk megóvása érdekében szembe kell néznünk.

(MOME)

Fotó: Pixabay

search icon