6 milliárd forintos támogatást hirdettek ki egyetemi energiahatékonysági fejlesztésekre
6 milliárd forintos támogatást hirdettek ki egyetemi energiahatékonysági fejlesztésekre

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese október 22-én kihirdette a „Középületek energetikai fejlesztéseinek előkészítése” c. felhívást, melyben 6 milliárd forintot szánnak egyetemek és felsőoktatási intézmények megújuló energetikai fejlesztésére.

Az összegkeretre államilag elismert felsőoktatási intézmények, és Magyarországon nyilvántartásba vett, felsőoktatási intézményeket fenntartó alapítványok is pályázhatnak. Legfeljebb 1 milliárd forintot igényelhetnek épületenergetikai projektek előkészítésére és azok elindításának ösztönzésére. A kivitelezések előkészítését a támogatási szerződés hatályba lépését követő legfeljebb 12 hónapon belül, de legkésőbb 2023. november 30-ig meg kell valósítani.

A pályázat célja, hogy az így megtervezett beruházások eredményeként a felsőoktatási intézmények energiafelhasználása csökkenjen, és tiszta megújuló energiára támaszkodjanak. Ezzel pedig az intézmények energiaköltsége is csökken, és az így felszabadult összeget az oktatás színvonalának emelésére tudják fordítani.

A felhívás az alábbi oldalon érhető el.

Fejlődik a magyar ingatlanállomány

Magyarországon az épületek számítanak a legnagyobb energiafogyasztónak, a primer felhasználás 40 százalékát teszik ki. A teljes magyar energiafogyasztás 16 százalékát tarthatnánk meg, ha az összes meglévő, elavult energiafelhasználású lakó- és középületet korszerűsítenénk.

Elértük azt, hogy az újonnan átadott ingatlanok energiaigényének legalább 25 százalékát megújuló forrásból kell biztosítani, vagy csak akkor kapnak használatbavételi engedélyt, ha BB energiaosztályú besorolást kapnak, (BB – közel nulla energiaigényre vonatkozó követelményeknek megfelelő).

Tehát a magyar ingatlanállomány is fejlődik, ennek másik markáns eleme, a szintén ITM által bejelentett 200 milliárdos lakossági napelem fejlesztés, mely 35 ezer családot érint. És ha sikeres lesz, 30%-al növeli a megújuló energiát hasznosító épületek arányát.

forrás: ITM

search icon