Be kell rendezkednünk a válságok korára?
Be kell rendezkednünk a válságok korára?

Nemrég elkészült az oltóanyag, és tűkön ülve várjuk, hogy mikor nyit végre az ország. De vajon mik is lesznek hosszabb távon a környezeti, gazdasági és társadalmi hatásai a vírusnak, valamint tényleg fel kell készülnünk folyamatos válsághullámra?

A TRIP Hajó, a Qubit.hu és az Energiaklub közös rendezvénysorozatának negyedik előadásán ezeket a témákat boncolgatták a különböző tudományterületekről származó beszélgetőpartnerek; Zsoldos István közgazdász, Sipos Katalin biológus, Borbáth Endre szociológus.

A résztvevők véleménye szerint a válságok korszakát éljük, fel kell készülnünk a krízisek egymásutániságára. Az egyik résztvevő felidézte Ausztrália esetét a közelmúltból:

Gondoljunk csak bele Ausztrália helyzetébe, 2019-ben leégett az ország 30%-a, utána pedig egyből jött is a koronavírus.

Sajnos ebbe a negatív képbe beleillik az is, hogy hiába van védőoltásunk a koronavírus hatását jó ideig érezni fogjuk. A covid ezzel együtt rávilágított néhány fontos és veszélyes összefüggésre is, hiszen maga a vírus is a biodiverzitás csökkenésének az eredménye, és bebizonyította, hogy a világ már össze van kötve, és ha Kínában megjelenik egy vírus, az eljut a bolygó összes sarkába.

A pandémia számtalan eddig ismeretlen helyzetet teremtett, de ezeknek még pozitív hatásai is lehetnek. Zsoldos István közgazdász úgy véli, komoly technikai robbanás következhet a következő évtizedben, hiszen megismertünk és megtanultunk használni több új technikai eszközt, ami megnyitja lehetőségek tárházát.

A tudományos fejlesztések terén a kísérletezés és a hosszú távú gondolkodás léphet előre. Pozitív példa, hogy igen is jelen van a társadalmi szolidaritás, tudtunk segíteni egymásnak, és képesek összefogni az emberek, ha felismerik az ellenséget. Ez a magatartás szükséges a környezeti problémák kezelésére is.

A környezetpolitikában is történtek változások a válságok hatására, hiszen az eddig többnyire csak környezetvédelmi mozgalmak által képviselt ügyek, mára megjelentek a mainstream politikában is, bár sajnos egyelőre alapigazság az is, hogy a klímavédelem a politikának egy „luxus” ága, ami akkor kaphat komolyabb hangsúlyt, ha a gazdaság is felívelőben van. Ezzel együtt viszont manapság már egyetlen párt vagy pártcsalád sem létezhet klímastratégia nélkül.

A gazdasági szereplők ráébredtek, hogy a kontinenseket átívelő termelési láncok a globális vészhelyzetek esetén sérülékenyek, így le kell őket rövidíteni, melyre most az államok egymástól függetlenül törekszenek.

A beszélgetőpartnerek felhívták arra a figyelmet, hogy a karantén által mindössze 8-10%-al csökkent a CO2 kibocsátásunk, ami kevés a globális felmelegedés megfékezéséhez, de úgy vélik, a technológiai újításokkal megfékezhető a végleges katasztrófa.

A szakértők másfél órán át beszélgettek további gazdasági és politikai témakörökről, az egész előadás itt nézhető vissza.

https://www.facebook.com/tripbudapest/videos/1350919321911471

Kiemelt kép: canva.com

search icon