Indul az őszi rókavakcinázás
Indul az őszi rókavakcinázás

2025. október 4-én kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben a rókák veszettség elleni őszi vakcinázása. Ezzel egyidőben az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleménye szerint az immunizálás vakcinatartalmú csalétkekkel történik, melyeket kisrepülőgépekről juttatnak a megjelölt területekre. A művelet nem érinti a lakott, sűrűn beépített övezeteket. A lakosságot az egyes területekre vonatkozó konkrét időpontokról, valamint az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről az illetékes járási állategészségügyi hivatal és a települési önkormányzat tájékoztatja. A külterületeken plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe és az érintett települések vármegyei bontású listája a Nébih weboldalán is megtalálható.

A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melyből mintegy 60 ezer példány él hazánkban. A betegség a vadon élő állatok mellett veszélyes a házi emlősállatokra, valamint az emberre is, éppen ezért a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáké pedig erősen ajánlott.

A veszettség a szomszédos országok közül Ukrajnában és Romániában rendszeresen előfordul, továbbá Szlovákia keleti régiójában is ismételten megjelent. Az utóbbi években Magyarországon is megváltozott a veszettséghelyzet, ugyanis Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, az ukrán és a román határ közelében 2022-ben 4, 2023-ban 16, 2024-ben 18 eset igazolódott. A betegséget a vadállomány feltehetően természetes úton, Ukrajna és Románia felőli mozgásuk révén hurcolta be. Erre való tekintettel Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében dupla csaléteksűrűséggel történik a vakcinázás mindaddig, amíg ezt a járványügyi helyzet indokolja.

Az elrendelt járványügyi intézkedéseknek köszönhetően 2025-ben eddig nem fordult elő veszettségeset hazánkban. Ugyanakkor a keleti országhatárhoz közeli területeken továbbra is folyamatos kockázatot jelent, hogy a szomszédos országokban még mindig jelen van a betegség.

A hazai állategészségügyi védekezőintézkedések fenntartása kulcsfontosságú, azaz elengedhetetlen a vadon élő rókák kijelölt területeken történő vakcinázása, az ebek kötelező oltása, valamint a veszettséggyanús esetek jelentése az állategészségügyi hatóságnak. Az idegrendszeri tüneteket mutató elhullott háziállatok, valamint az elhullottan talált vadállatok esetében a mintavételről az állategészségügyi hatóság gondoskodik.

A közleményben felhívják a lakosság figyelmét arra, hogy a betegség gyanújának jelzése jogszabályban előírt kötelesség. A Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus aloldalán (Veszettségmentesítés) további információk olvashatók a betegség tüneteiről, terjedéséről és megelőzéséről.

(Nébih)

Fotó: Canva

search icon