Egy Vas vármegyei község általános iskolája húsz éve ragaszkodik védjegyévé vált hagyományához: a környezeti nevelés jegyében minden év májusában erdei iskolát szerveznek a Balaton-felvidékre a hatodik osztályos diákok számára. Napokon át a természetben tanulnak, ahol az élményekben mosódnak össze a tudományágak: földrajz, biológia, testnevelés és művészetek. A tanulók aztán az őket körülvevő élővilágra nyitott szemmel távoznak a Káli-medencéből.

Erdei iskola minden évben legyen!

A Reményik Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bobai Általános Iskola Tagintézményének pedagógusai, diákjai és a szülők között határozott az egyetértés abban, hogy az erdei iskolát minden évben meg kell szervezni. A pedagógusok idejüket és energiájukat, a szülők pénzüket és támogatásukat nem sajnálva állnak az erdei iskola szervezése mellett, hiszen mindannyian tudják, hogy a gyerekeknek egyedülálló lehetőség és életre szóló élmény ez a néhány nap.

„Az iskola falait néhány napra magunk mögött hagyjuk, a Káli-medencében töltünk egy egész oktatási hetet. Komoly és átfogó, de a gyermekek számára valóban élvezhető, kirándulásokon alapuló pedagógiai programot építettünk fel az elmúlt években erre a néhány napra. A diákok a szabadban hatékonyan, mégis szinte észrevétlenül tanulnak, csiszolják készségeiket, és rengeteget mozognak, miközben bevezetjük őket a természet varázslatos világába” – mondja Kurucz Krisztina, az iskola tagintézmény-vezetője, rajz és biológia szakos tanár. 

Figyeljetek a hangokra!

A természetjárás szabályait már érkezéskor lefekteti az őket kísérő két pedagógus: Krisztina és munkatársa, Csete Lilla, földrajz- és testneveléstanár. A gyerekek megtanulják, hogy a természet vendégeiként ne kiabáljanak, ne szemeteljenek, hanem tisztelettel hallgassanak és tanulmányozzanak. Mindent a természetes élőhelyén vizsgálnak meg, nem fognak meg sem békát, sem bogarat. 

Az első napon arra kérik a gyerekeket, üljenek csendben egy ideig, és figyeljenek az őket körülvevő hangokra. Egy idő után már nemcsak a madarakat, hanem a rovarokat, a szelet, a susogó leveleket, majd a legapróbb rezzenéseket is hallják. Ezzel megérkeznek – Krisztina így fogalmaz – a legendák földjére, a három galagonyabokornál kinyílik előttük a tündérek világának kapuja.

Az erdei pajzsika legendája

„Az ősi népek mesék, legendák, dalok és rajzok útján örökítették tovább évszázados tapasztalataikat, tudásukat. Ezekből merítünk mi is, amikor erdei pajzsikát, galagonyabokrot, árvalányhajat, orbáncfüvet, fűzfát vagy tölgyfát látunk, ilyenkor megállunk, és elmeséljük az adott növényhez kapcsolódó legendát. A néphagyomány minden növényt ismer.

Egyik személyes kedvencem így hangzik: Szent Iván éjszakáján (tündéréjkor) virágzik az erdei pajzsika. Aki ekkor keresi és megtalálja a virágát, az érti az állatok beszédét, és megtalálja a föld alatti kincseket. A gyerekek lelkesen kezdik keresni, hátha korábban virágzik, és találnak rajta valamit. Egy idő után megszólal belőlem a biológiatanár: a páfrány virágtalan növény! Egy életre megjegyzik” – meséli Krisztina.

Az érzékekre hatnak

A pedagógusok úgy vélik, a művészetek által informatív és komplex ismeretanyagot tudnak átadni az erre nyitott diákok számára. Esténként naplót írnak a gyerekek, amelybe feljegyzik az aznapi történéseket. Élményeikről írnak, vadvirágokat rajzolnak, préselnek, ragasztanak, mindenki a maga módján örökíti meg a tanultakat. Térképen jelölik, milyen útvonalon és hány kilométert tettek meg aznap.

Amíg az iskolai tankönyvekből a képek és a leírások segítségével elsősorban lexikális tudást szereznek, addig a természetben szagolnak, tapintanak, hallgatnak és éreznek. Fát ölelnek, de nem csak egy fotó erejéig. Oda kell figyelniük arra, mit súg nekik a fa. A faölelés önismereti és terápiás szerepű is.

Az empirikus úton szerzett ismeretek sokkal hatékonyabban raktározódnak, ezeket évekkel később is elő tudják hívni a tanulók. Amikor a pedagógusok arra kérik őket, gyűjtsenek fűféléket, sokan meglepődnek, hogy nem csak a kerti gyep jelenti a füvet. Általában tíznél is többfélét össze tudnak gyűjteni. Egészen más egy-egy védett növényre a természetben rácsodálkozni, mint tankönyvi illusztráció alapján felismerni.

Túrák a négy elem jegyében

A csapat a hét folyamán kizárólag gyalogosan közlekedik, a gyerekek naponta átlagosan tizenkét kilométert tesznek meg. Túráik során megismerkednek a négy elemmel: a tűzzel, a vízzel, a földdel és a levegővel. 

A tüzet elsősorban az éltető Nap szimbolizálja, ennek apropóján beszélgetnek a fotoszintézisről. 

A víz már akkor is fókuszba kerül, amikor a pedagógusok arra kérik a diákokat, kulacsaikat csapvízzel töltsék meg, és lehetőleg ezt fogyasszák a hét folyamán. A Káli-medence bővelkedik vízi természeti kincsekben: a sekély vizű, de rendkívül gazdag élővilágú Kornyi-tónál vízi madarakat, a környékén ürgéket figyelnek meg. Megkóstolják a kékkúti Theodora-forrás vizét, és sétálnak a patakok mentén. 

„A hegyek földünk csontjai” – véli Krisztina. A föld elemet a hegyek, sziklák jelképezik számukra. A szentbékkállai kőtenger – amely a Pannon-tenger geológiai lenyomata – mindig nagy kaland a diákok számára. Az ingókőnél bátorságpróbát tartanak, a közel tíz tonnás sziklát általában sikerül kibillenteniük egyensúlyából. A kirándulás során nem maradhat el az ide kapcsolódó földrajztörténeti ismeretek átadása sem.

A Káli-medencére talán a Fekete-hegyi Eötvös Károly-kilátóból nyílik a legszebb kilátás. Ahhoz, hogy ide eljussanak, az Országos Kéktúra egy szakaszán halad a bobai csapat. Reggeltől estig a szabadban vannak, a környéken szinte harapható a jó levegő. Olykor tudatosan, közösen szimatolnak, lélegeznek, „belekóstolnak” a helyi levegőbe.

Közösségformáló élmények

A diákok számára talán a számháborúzás a hét legizgalmasabb eseménye. Salföld határában, az erdő mélyén, a középkori Pálos-kolostor romjai között játszanak. Legalább ennyire élvezik, amikor sötétedés után túrára indulhatnak Mindszentkállán. Éjszakai hangokat figyelnek, böngészik a csillagokat, bolygók után kutatnak az égbolton.

Sokuknak ez az első tábori élménye. Akit ez egy kicsit feszélyez, azt átlendíti a közösség ereje. Az infokommunikációs eszközöket az első napon a pedagógusok összegyűjtik, csupán esténként osztják ki őket tíz percre, hogy beszélhessenek a diákok a szüleikkel. Krisztina elmondása szerint az első napokban ezt az időtartamot maximálisan kihasználják, az utolsó estén viszont már csak annyit mondanak: „Anya, most nincs időm beszélni, rengeteg dolgom van!” 

„A szülők és a gyermekek visszajelzései megerősítenek bennünket abban, hogy jó munkát végzünk. Nem csak azért, mert szívesen emlékeznek vissza az ott töltött napokra, hanem azért is, mert úgy látjuk, észrevehetően tudatosabban közelítenek a természethez. Az erdei iskolát átélő diákok már értik, miért adunk minden nap hálát Istennek a teremtett környezetért” – zárja gondolatait a tagintézmény-vezető.