A nyári időszakban könnyen összefuthatunk a hazai lábatlan hüllőkkel, akár vízparti nyaraláson vagyunk, akár az erdőben túrázunk, vagy épp kertészkedéssel töltjük az időt. Pánikra és gyűlöletre azonban nincs ok siklófronton. Sőt, vigyázzunk rájuk!

A lényeg dióhéjban

• A rettegés és az ismerethiány öl – siklókat és gyíkokat egyaránt. Bár a félelmünknek lehet evolúciós alapja, ez arra nem indok, hogy elvegyük az életüket.
• Hazánk biztonságos a kígyókat tekintve. A legtöbben sosem találkoznak olyan kígyóval, amelynek van mérge, a legtöbb kígyószerű állat sikló vagy lábatlan gyík.
• Hagyd őket élni! A kígyók élnek, sokat köszönhetünk nekik, fontosak ökológiai szempontból, és ha ez mind nem elég, mindegyikük védett, néhányuk pedig fokozottan védett. Elpusztításuk, bántalmazásuk büntetendő.

Ösztönös félelem, kezelhető utálat

Bár hazánkban a veszélyes kígyóval való találkozás esélye annyira kicsi, hogy a kígyóktól való félelem megalapozatlan, valójában teljesen érthető, hogy sokan tartanak vagy akár rettegnek tőlük. Evolúciós múltunkban gyökerezhet a kígyóktól való félelem, amely azonban mára hazánkban okafogyottá vált (de például a Homo sapiens kialakulásának helyén egészen más a helyzet).

Két dolgot viszont mindenképp ki kell emelni. Egyrészt akárhogy is fél valaki a kígyóktól, ez nem jelenti azt, hogy elpusztíthatja őket! Másrészt pedig a zsigeri ellenérzésen túl a kígyók megítélésének kétségkívül vannak kulturális összetevői és ismerethiányból fakadó elemei. Másképp fogalmazva a rossz PR és a tudatlanság állhat a háttérben. Ez utóbbiakon igyekszünk jelen cikkünkben segíteni.

Kapcsolódó bejegyzések

Az egészséges környezet nemcsak a túlélésünket, hanem a jóllétünket is megalapozza

A puszta életben maradásunk biztosításától a lelki egészségünk fenntartásáig az ökológiai rendszereknek alapvető szerepük van az életünkben. Hogyan határozza meg az egészségünket a környezet, amelyben élünk, és amelytől függünk?

Kígyó!? Sikló!

Nem árt tudni, hogy Magyarország legnagyobb részén kizárólag ártalmatlan sikló és egy első pillantásra kígyónak tűnő, de valójában gyíkféle, a lábatlangyík fordul elő. A lábatlangyík teste hengeres, tömzsi benyomást kelt, feje nem különül el a test többi részétől, és farka hirtelen ér véget. Vízpartokon a kockás sikló és a vízisikló a leggyakoribb, de utóbbi el is távolodhat a víztől. Erdei környezetben az erdei sikló és a lábatlangyík kerülhet elénk leginkább, míg a rézsikló a nyíltabb élőhelyek faja. Kertekben, hétvégi telkeken, nyaralóknál természetesen bármelyik felbukkanhat a tágabb környezettől függően. Egyiküknek sincs méregfoga, sem mérge, teljesen ártalmatlanok!

Rajtuk kívül él még hazánkban kaszpi haragossikló, melynek nevéből is sejthető, hogy nem érdemes piszkálni. Mérge nincs, de harapása kellemetlen. Arra azonban nagyon kicsi az esély, hogy találkozzunk vele, mivel az ország alig néhány pontján él (pl. a Budai-hegység egy-egy pontján, Szársomlyón), és különleges élőhelyekhez (főleg sziklagyepekhez) kötődik. 

Kapcsolódó bejegyzések

A saját kényelmünk érdekében nem tudunk lemondani a bolygót pusztító komfortról – Interjú Radisics Milán fotográfussal

Festménnyé váló Hortobágy, fotogén vérteskozmai róka, különleges perspektíva a Föld vízkészletéről, az ember természetre gyakorolt hatásáról, és mindezen témák mögött komoly mondanivaló, kutatás, hírérték. Ezen témákat feldolgozó Radisics Milán szerint a fotó egy üzenetet hordozó médium, amelynek segítségével óriási hatást lehet gyakorolni az emberek gondolkodására. Hazánk egyik legismertebb fényképészével a beszélgetést a költöző kiállításától indítjuk, de szó lesz a klímaszrongás létjogosultságáról, és arról az etikai határvonalról, ami mentén mozoghat egy természetfotós.

Viperák

Az utóbb említett fajhoz hasonlóan rendkívül valószínűtlen, hogy viperára bukkanunk, de két viperafaj Magyarországon is előfordul. Az egyik a rákosi vipera, a másik pedig a keresztes vipera. Mindkettő nagyon ritka. Utóbbi foltszerű elterjedésű, Somogy és Zala megyében, valamint az ország északkeleti csücskében fordul elő. A rákosi vipera jelenleg ismert élőhelyei a Kiskunsági és a Fertő-Hanság Nemzeti Park területére esnek.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ritkaságuk, életmódjuk és különleges természetközeli élőhelyekhez való kötődésük miatt még célzott kereséssel sem könnyű rájuk találni, a véletlen találkozás esélye tehát a legtöbb ember számára elenyésző. Összehasonlíthatatlanul nagyobb esélyünk van arra, hogy közúti baleset áldozataivá válunk, vagy életmódunk teszi tönkre az egészségünket, minthogy itthon viperával egyáltalán csak találkozunk. A lényeg tehát az, hogy ha valamilyen kígyónak tűnő állatot látunk, szinte biztosan ártalmatlan siklóról van szó.

Kapcsolódó bejegyzések

Magyarország Nemzeti Parkjai

Magyarország legszebb tájai, természeti csodái tárulnak fel a Hortobágy szikesétől a Bükk erdein és az Őrség falvain át a Balaton-felvidékig. A 10 részes ismeretterjesztő filmsorozattal olyan helyekre látogatunk, ahol csak a madár jár: nemzeti parkjaink mélyére, az érintetlen természet eldugott rezervátumaiba.

Mit tegyünk, ha mégis kígyószerűséggel hoz össze a sors?

Először is: semmiképp ne zargassuk, ne próbáljuk ütögetni az állatot! Egyikük sem tekint minket zsákmányának, tehát legfeljebb önvédelemből haraphatnak belénk, de legtöbbször elmenekülnek. Legtöbbjük még azelőtt, hogy mi egyáltalán észrevennénk. Ha mégis kígyónak tűnő állatot látunk, néhány dolog segíthet a pontosabb felismerésben.

Amennyiben egy métert is meghaladó testhosszú (tehát ránézésre hatalmas) állatot látunk, siklóról lehet szó. A rákosi vipera általában 40–50 centiméterre, míg a keresztes 90 centiméterre nő meg legfeljebb. Nyilván a kisebb állatok nagy része is sikló, csak vagy eleve kisebbre növő faj (pl. rézsikló), vagy egy fiatalabb egyed. A siklók farka egyenletesen keskenyedik el, míg a viperáké tömzsibb, hirtelen vékonyodik el a farokvég felé (de figyelem, a lábatlangyík még tömzsibb!). A siklók kerek pupillájával szemben a viperáké függőleges rés, de aki fél a lábatlan hüllőktől, valószínűleg nem akar elég közel kerülni ahhoz, hogy ezt megfigyelhesse. Ha tudunk, készítsünk képet az állatról, amelyet a herptérképre feltöltve pontos meghatározást kaphatunk, és adatunk a fajok hazai helyzetének alaposabb megismerését is segíti.

Élni hagyni

A siklóknak és a viperáknak sokat köszönhetünk, számos olyan élőlényt fogyasztanak, amelyek ellen az emberek gyakran mérgekkel próbálnak védekezni. Zsákmányolnak rágcsálókat és rovarokat is. Az is igaz, hogy esznek más hüllőket, kétéltűeket, sőt, madarakat is, de mint nemrég alaposan kifejtettük, a „kártevő” címke rájuk aggatását kár lenne erőltetni. Nemcsak ragadozóként szabályozzák más élőlények állományát, hanem zsákmányként is fontosak.

Ritka, fokozottan védett ragadozómadaraink egyike, a kígyászölyv például kifejezetten a lábatlan hüllőkre specializálódott. Más élőlények, például a szőrmés ragadozók és egyéb ragadozómadarak is esznek kígyóféléket. Fontos tagjai tehát az ökológiai rendszereknek. Ha pedig másért nem, már csak azért se bántsuk őket, mert hazánkban minden kétéltű- és hüllőfaj, tehát a siklók is védettek: elpusztításuk, bántalmazásuk büntetendő, és a vonatkozó jogszabály szerint a büntetés szabadságvesztésig is terjedhet.

Kiemelt kép: canva