A klímaaktivisták miatt emelkednek a múzeumi belépőjegy árak
A klímaaktivisták miatt emelkednek a múzeumi belépőjegy árak

Üveggel kell védeni számtalan műkincset a klímaaktivisták gyakori demonstrációi miatt, ami a múzeumi belépők árának emelését vonja maga után – közölte Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter. 

A tárcavezető közleményben hangsúlyozta:

A festményeinket, installációkat, múzeumaink és gyűjteményeink alkotásait és épületeit célba vevő értelmetlen és alaptalan erőszak azonnali beavatkozást igényel.

A klímaaktivisták Andy Warhol alkotását próbálták megrongálni.


Gennaro Sangiuliano kiemelte, hogy első lépésként üveggel fedik a jelentősebb festményeket. Hozzátette, mivel hatalmas művészeti örökségről van szó, a költségek is jelentősek lesznek, így elkerülhetetlenné válik a belépőjegyek árának emelése. 
Olaszországban a klímatüntetők első akciója július 22-én volt, amikor a firenzei Uffizi képtár előtt transzparensekkel tüntettek, majd fiatalok hozzáragasztották magukat Sandro Botticelli Tavasz című festményéhez. A reneszánsz mesterműben semmilyen kár nem keletkezett, mert azt is üveg védi. 

Ezt követően több olasz múzeumban történt hasonló akció. Pár nappal ezelőtt, Milánóban liszttel borították be azt a kiállított autót, amelynek festése Andy Warhol alkotása. 

(MTI

search icon