A klímaváltozást olyan vészhelyzetként kell kezelni, mint a Covid-járványt
A klímaváltozást olyan vészhelyzetként kell kezelni, mint a Covid-járványt

A Glasgow Caledonian University (GCU) Centre for Climate Justice által vezetett kutatás szerint a kormányoknak ugyanúgy kellene tájékoztatniuk a nyilvánosságot az éghajlati vészhelyzetekről, mint ahogyan a világjárvány idején tették az adatokkal.

A tanulmány online felmérésből és interjúkból állt, amelyekben afrikai köz-, magán- és harmadik szektorbeli szervezetek résztvevői vettek részt Elefántcsontparton, Etiópiában, Gabonban, Ghánában, Kenyában, Marokkóban, Nigériában és Dél-Afrikában. A tanulmány résztvevői megállapították, hogy az éghajlatváltozás, „annak ellenére, hogy halálosabb, mint a vírus”, „nem váltott ki ugyanolyan sürgősséget” a kormányok és a civil társadalom körében.

A tanulmány a szubszaharai Afrika egyes részein a politikai döntéshozók tapasztalataira összpontosítva sürgette a kormányokat, hogy továbbra is valós időben számoljanak be a rossz időjárás által okozott veszteségekről és károkról. A kutatás során kiderült, hogy a részvevők jelentős része tart attól, hogy a világjárványra fordított források a korábban az éghajlatvédelmi intézkedésekre elkülönített forrásokat minimalizálják. A szerzők szerint az iparosodott országokat arra kellene ösztönözni, hogy több pénzügyi és technológiai támogatást nyújtsanak a fejlődő országoknak.

A kutatók azt is megvizsgálták, hogy a világjárvány hogyan befolyásolta a nemzeti szinten meghatározott hozzájárulások (NDC-k), az országok által a 2015-ös párizsi megállapodás keretében benyújtott nemzeti éghajlat-változási tervek végrehajtását. Az afrikai országok ugyan az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának nagyon kis részét teszi ki, mégis elkötelezettek amellett, hogy kivegyék a részüket a klímaválság megállításából. Ugyanakkor elengedhetetlen az országok nemzeti fejlesztési terveinek teljesítéséhez, hogy megfelelő pénzügyi támogatást kapjanak az iparosodott országoktól – a világjárvány által a gazdagabb országokban okozott gazdasági visszaesés ellenére.

A kutatás megállapította, hogy a közegészségügyi korlátozások, amelyek a konzultációkhoz szükséges összejövetelekre és a személyes kapcsolatfelvételre vonatkoznak, jelentősen késleltették az NDC fejlesztési folyamatát, ezért nagy szükség van a Covid-19 helyreállításának és az éghajlati intézkedések integrálására.

Az adatok és az ajánlások tájékoztatni fogják a politikai döntéshozókat arról, hogy miként lehet a legjobban alakítani a kontinens Covid-19 utáni újjáépítését, és információt nyújtanak az idén Glasgow-ban megrendezésre kerülő Cop26 ENSZ éghajlat-változási konferenciát megelőző megbeszélések során.

(Independent)

(fotó: pexels – Tope A. Asokere)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon