A megnövekedett kibocsátás falánkká tette a fákat
A megnövekedett kibocsátás falánkká tette a fákat

A fák régóta ismertek arról, hogy a szén-dioxid légkörből való kivonásával védik az embert az éghajlatváltozás legrosszabb hatásaitól. Egy új kutatás azonban azt is megállapította, hogy a megnövekedett szén-dioxid-kibocsátás az erdők növekedéséhez vezetett.

A Nature Communications című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint a légkör megemelkedett szén-dioxid-szintje megnövelte az Egyesült Államok erdeinek fatérfogatát. Ez arra utal, hogy a fák gyors növekedésükkel segítenek megvédeni a Föld ökoszisztémáját a globális felmelegedés hatásaitól.

Az erdők a bruttó kibocsátásunk mintegy 13 százalékát kitevő mértékben vonják ki a szenet a légkörből. Miközben több milliárd tonna szén-dioxidot juttatunk a légkörbe, valójában nagy részét kivonjuk belőle csak azáltal, hogy hagyjuk, hogy az erdeink növekedjenek

– mondta Brent Sohngen, a tanulmány társszerzője, az Ohiói Állami Egyetem környezet- és erőforrás-gazdaságtan professzora.

Ezt a jelenséget szén-dioxid-trágyázásnak nevezik: a beáramló szén-dioxid növeli a növények fotoszintézisének sebességét, amely a nap energiáját, a vizet, valamint a talajból és a levegőből származó tápanyagokat egyesíti az élet üzemanyagává, és serkenti a növények növekedését.

Az elmúlt két évtizedben az Egyesült Államok erdei évente mintegy 700-800 millió tonna szén-dioxidot kötöttek le, ami a tanulmány szerint az ország teljes szén-dioxid-kibocsátásának nagyjából 10-11 százalékát teszi ki. Sohngen szerint, ha a fát egy hatalmas hengerben képzeljük el, akkor a tanulmány által megállapított hozzáadott térfogat lényegében egy plusz évgyűrűnek felel meg. Bár ez a növekedés az átlagember számára talán nem tűnik fel, a 30 évvel ezelőtti fákhoz képest a modern növényzet mintegy 20-30 százalékkal nagyobb, mint korábban.

Annak tesztelésére tehát, hogy a kémiai vegyület felelős-e bioszféránk felhízásáért, Sohngen csapata a U.S. Forest Service Forest Inventory and Analysis Program (USFS-FIA) történelmi adatait használta fel, hogy összehasonlítsa, hogyan változott egyes erdőcsoportok fatérfogata az elmúlt évtizedekben. A tanulmány becslése szerint 1970 és 2015 között jelentősen megnőtt a fák fatérfogata, ami a szén-dioxid-kibocsátás egyértelmű növekedésével hozható összefüggésbe.

Összességében Sohngen szerint ez a munka azt mutatja, hogy a fák térfogatának a szén-dioxidra adott válasza ökoszisztémánkban még nagyobb, mint amit a korábbi kísérleti vizsgálatok előre jeleztek.  Úgy vélekedett, hogy a széndioxid-trágyázás egy napon hatékonyabbá teheti a fák termesztésére irányuló erőfeszítéseket.

(Forrás: osu.edu)

search icon