Aki megteremtette az emberek és állatok közötti békét

Aki megteremtette az emberek és állatok közötti békét
Aki megteremtette az emberek és állatok közötti békét

Október 4., mint az Állatok Világnapja 1931 óta szerepel a naptárunkban, köszönhetően a firenzei Nemzetközi Állatvédelmi Kongresszusnak és Heinrich Zimmermann kinológus elkötelezettségének.

Az ünnep fő üzenete, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat.

A dátum egy kivételes emberhez kötődik, aki felnyitotta az emberiség szemét az állatokkal való békés együttélés fontosságára.

Assisi Szent Ferenc

Ferenc 1181-ben született Assisiben, ahol édesapja posztókereskedőként az észak-itáliai város leggazdagabb embere volt. Jánosnak keresztelt fiát Franciaország iránti szeretetéből becézte Francescónak, vagyis „kis franciának”.

A húszéves Ferenc egy hadjárat során megsebesült és fogságba esett. Szabadulása után azonban visszatért szülővárosába, ahol felhagyott a nagyvilági élettel. 1208-ig remeteként élt miközben egyre többen csatlakoztak hozzá, míg 1209. április 15-én megalapította a ferences rendet.

Életének történetét Zeffirelli vitte vászonra a Napfivér, Holdnővér filmklasszikussal.

Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentje 1226. október 3-án az itáliai Porciunkulában halt meg. IX. Gergely pápa 1228. július 16-án szentté avatta, és ünnepét azonnal felvették a római naptárba, ami bő 700 évvel később az állatok világnapjává is vált.

Gubbiói farkas

A legenda szerint Gubbió környékén élőket egy rendkívül vad farkas tartotta rettegésben, aki garázdálkodott – a farkas akkoriban a rablólovagok jelképe volt. Kegyetlenül pusztított, széttépett állatokat és embereket egyaránt, és az egész vidék rettegett tőle, ám semmi módon nem tudtak a fenevadtól megszabadulni. Akkor jött Ferenc, minden figyelmeztetés ellenére odament a vadállathoz és így beszélt hozzá:

Igen nagy bajokat okoztál, megérdemelnéd, hogy úgy bánjanak el veled, mint a gonosztevőkkel, azaz kivégezzenek. Ellenségeddé tetted az egész várost. Én azonban szeretnék békét kötni közted és köztük.

A legenda szerint ekkor a rettenetes vadállat magába szállt és követte Ferencet a városba. Ott a piacon, az egész nép jelenlétében ünnepélyesen megkötötték a kölcsönös békét, ember és vad között.

Ökológiával foglalkozók

II. János Pál pápa 1979-ben az ökológiával foglalkozók védőszentjévé nyilvánította Szent Ferencet, így halálának évfordulója az emberek és állatok közötti békét vigyázók ünnepnapja is.

https://www.facebook.com/allatkert/posts/10157331506240896

(kiemelt kép: Sarah Richter – Pixabay)

search icon