A farkasok nem a haszonállatokra vadásznak

A farkasok nem a haszonállatokra vadásznak
A farkasok nem a haszonállatokra vadásznak

Csekély veszélyt jelentenek a legelő haszonállatokra a farkasok, mivel természetes környezetükben inkább vadállatokkal táplálkoznak, derült ki egy német kutatásból.

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy Közép-Ázsia belső térségeiben a farkasok étrendje főként haszonállatokból áll, ami egyre komolyabb konfliktusforrást jelentett a nomád haszonállattenyésztők és a ragadozók, köztük a farkasok között.

A Mammalian Biology című folyóiratban most megjelent tanulmányban a Göttingeni Egyetem és a görlitzi Senckenberg Múzeum kutatócsoportja, Mongóliában gyűjtött a farkasürülék vizsgálatával a fentiekkel éppen ellentétes megállapításra jutott.

Kimutattuk, hogy a farkasok étrendjének 89 százaléka patás vadállatokból, főként szibériai őzből állt. A maradék 11 százalékot kisemlősök, nyulak, egerek adták. Még rovarok és bogyósgyümölcsök maradványait is megtaláltuk a székletmintákban, de tenyésztett állatokét nem.

–mondta Nina Tiralla biológus

Az eredmények a kutatókat is meglepték, főleg a korábbi tanulmányok fényében. A szakemberek szerint a korábbi és az új tanulmány között húzódó ellentmondás a mintavételezési helyből adódik. A korábbi kutatásokkal szemben ugyanis a most vizsgált minták természetközeli térségekből származtak, amelyek fajokban igen gazdagok és sokszínűek.

Bár ezekben a térségekben is vannak legelő haszonállatok, a farkasok inkább a vadállatokat, például a szibériai őzeket részesítik előnyben, valószínűleg azért, mert azokat könnyebb és kevésbé veszélyes zsákmányul ejteni.

–magyarázta Tiralla

Ezért a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy csekély veszélyt jelent a legelő haszonállatokra a farkas, mivel természetes, fajokban gazdag környezetében, ahol elegendő zsákmány van, inkább vadállatokkal táplálkozik. Ez nemcsak Mongóliára igaz, hanem alapvetően más országokra is.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI)

search icon