Az alkotmányba kerülhetne a klímaváltozás elleni harc Franciaországban
Az alkotmányba kerülhetne a klímaváltozás elleni harc Franciaországban

A klímavédelemről kezdeményez népszavazást Emmanuel Macron francia elnök. Célja, hogy az alkotmányba kerüljön egy klímavédelmi nyilatkozat.

A francia elnök hétfőn kijelentette, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a környezetvédelem melletti elköteleződés jegyében azt tervezi, hogy népszavazást ír ki a kérdésben, ehhez azonban a parlament mindkét házának jóváhagyására is szüksége lesz.

Macron a 2019-ben alapított Polgári Egyezmény az Ökológiai Átmenetért nevű 150 véletlenszerűen kiválasztott francia állampolgárból álló bizottság előtt mondta el beszédét. E szervezetnek az a feladata, hogy javaslatokat fogalmazzon meg a kibocsátáscsökkentés érdekében.

Amennyiben a kezdeményezés sikeres lesz, úgy a francia alkotmányba kerülő klímavédelmi nyilatkozat arra kötelezi a francia államot, hogy küzdjön a globális felmelegedés ellen. Ezen túl a fenti szervezet javaslatára bűncselekménnyé nyilvánítanák a környezetpusztítást, bevezetve az ökocídium bűntettét, a népirtás (genocídium) mintájára.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

Forrás: france24.com

search icon