Az egyszer használatos műanyagok kivezetését támogatással pörgeti fel a kormány
Az egyszer használatos műanyagok kivezetését támogatással pörgeti fel a kormány

Újabb 10 milliárd forinttal támogatja a kormány a gazdaság zöldítését, mellyel az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett vagy helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások fejlesztéseihez járul hozzá.

Keddtől érhető el a Klíma- és természetvédelmi akcióterv céljaihoz illeszkedő, 7 milliárd forint keretösszegű felhívás, amelyet hamarosan követ a közép-magyarországi régió cégeinek szóló, további 3 milliárd forintos kiírás – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.

György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár hangsúlyozta:

a zöldítés az ipar számára nem kényszer, hanem lehetőség, hogy a nemzetközi versenyben előnyhöz jussunk. Éppen ezért a magyar kormány az elsők között döntött arról, hogy támogatja az egyszer használatos és egyes egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának betiltásában közvetlenül érintett mikro-, kis- és középvállalkozások technológiaváltását és kapacitásbővítését.


A vállalkozások többek között új eszközök, gépek megvásárlásához, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kaphatnak támogatást, beleértve

  • az automatizált termelési rendszerek
  • gyártási technológiák
  • folyamatautomatizálási eszközök
  • szenzor- és vezérlés technológiák fejlesztését
  • robottechnológia alkalmazását
  • intelligens gyártási megoldások beszerzését

Egy önállóan támogatható tevékenység mellett az elnyert forrás felhasználható például technológiai fejlesztést eredményező

  • gyártási licenc
  • know-how beszerzésre
  • infrastrukturális és ingatlan beruházásra
  • információs technológia

fejlesztésre is.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

A támogatás igénylésének előfeltétele az előminősítési folyamatban való részvétel. A cégek előminősítési kérelmeit 2021. február 1-jéig várják a znb.ifka.hu oldalon. A pályázatok benyújtására az előminősítési tanúsítvány birtokában, 2021. február 15-től 2021. március 11-ig nyílik majd lehetőség – tájékoztatott az ITM.

(MTI)

search icon